A hónap gazdasági blogja: IFLgazdaság.blog.hu

„Kell egy őszinte hang a gazdaságban. Kell egy őszinte hang a pénzügyekben. Kell egy őszinte hang, mely a szakmaiságával és a tapasztalataival segíteni tud a döntésedben, vagy egy számodra új látásmódot mutat be.” - interjú Szarvas Norbert bloggerrel
NAPI, 2013. május 17. péntek, 09:43

Februárban indult a blog, de máris többezres olvasótábort tudhat maga mögött. Mi a blog sikerének titka?

A blog mottója "az őszinte gazdaság". Minden írásnak a pontos logikai és tapasztalati érvelés az alapja, így esélytelen, hogy bármikor olyat írjak, amit nem úgy gondolok, vagy éppen nem szabad (ildomos) leírni, még ha ezzel konfliktusokat kell is felvállalnom. Rendkívül kritikus és provokatív, örökké kételkedő bloggernek tartom magam. Elképzelhetetlen, hogy divatosan írjak valamit csak azért, hogy néhány embernek megfeleljek. Akkor inkább nem írok semmit. Szeretném hinni (és a visszajelzésekből ezt olvasom ki), hogy egyedi stílusomat, sokszor egyedi logikai érveléssel felépített mondandómat akarják az olvasók, amellyel egy új nézőpontot tudok az életükbe csempészni. Törekszem izgalmas, mindenkit érintő témákban közérthetően értekezni, a szakmai nyelvet a lehető legjobban mellőzve.

A blogot ugyan egyedül vezetem, de messze nem lehetnék ennyire "sikeres", ha nem javítaná ki nyelvtanilag a bejegyzéseket egy hivatásos szerkesztő/proofreader, M. Klári. A mai világban (de szerintem mindig is így volt) nem elég a mondandód tartalmisága, hiszen a helyesírás és értelmezhetőség ugyanúgy fontos. Erre az online világ specifikusai aka helyesírásra érzékeny trollok hívták fel a figyelmemet. Klári munkája számomra azért nélkülözhetetlen, mert amikor elkap az ihlet, akkor ömlenek a gondolatok belőlem, és írok, írok, írok. Nem figyelek semmire, nem törődöm semmivel. Mikor készen vagyok, rendkívül nehéz lenne kijavítanom a saját irományomat, hiszen értelemszerűen a lehető legjobb tudásom szerint írtam meg az adott bejegyzést.

Sikernek könyveli el, ha sokan kommentelnek egy poszt megjelenése után? Mennyire szokott belefolyni az itt zajló beszélgetésekbe/vitákba?

A legnagyobb sikernek pontosan az olvasók relatíve nagyszámú interakcióját érzem. Posztjaim rengeteg embert késztetnek véleménynyilvánításra, melyhez megadom a szükséges (cenzúramentes) felületet. A kommentek minőségéből és mennyiségéből tudom a legjobban lemérni a bejegyzés sikerességét, ez számomra a visszajelzés, miszerint érzéseket és érzelmeket tudtam kiváltani az olvasókból. A kommentek egy idő után valóságos online "kocsmai bunyóvá" alakulnak, amelyekbe indokolt esetben én is szívesen beszállok. Fontos megjegyezni, hogy nem mint a bejegyzés készítője a magasból szólok, hanem mint Szarvas Norbert, a magánember reagálok, érvelek.

Ha jól tudom, pénzügyi tanácsadóként dolgozik 2008 óta. Egy korábbi interjú során felmerült a pénzügyi tanácsadókkal szemben táplált negatív hozzáállás. Önnek mi a tapasztalata ezzel kapcsolatban?

Szeretem magam polihisztornak jellemezni, mivel amellett, hogy 2008 óta okleveles pénzügyi tanácsadóként és pénzügyi vezetőként navigálok a gazdaság háborgó tengerén, jelenleg marketing-tanácsadóként a saját cégemben is tevékenykedem. Főleg a közösségi marketingben hiszek, ezt preferálom, bár ez kitűnhetett a Facebookkal kapcsolatos írásaim mennyiségéből és minőségéből is.

Az emberek több ezer évvel ezelőtt féltek a tűztől, mert nem ismerték azt. 2013 Magyarországában az emberek még félnek a pénzügyi tanácsadóktól - és egyáltalán a pénzügyi szektortól -, mert nem ismerik azt.

A félelem nem új keletű, viszont - ahogy a pénzügyi kultúra fejlődik - évről évre egyre jobb lesz a helyzet. Sajnos ebben elképesztő lemaradásban vagyunk például Németországhoz képest, de hiszem, hogy ez a hátrány idővel ledolgozható. Sokszor előfordult már az évek folyamán, hogy javasoltam valamit az ügyfélnek (ami persze nem "csillogott" annyira: valóság volt, nem hazugság), és nem fogadta meg. Bement a bankjába, ott ajánlottak neki egy rosszabb megoldást, ám azt aláírta egyből. A mai napig az emberek nagy részének szent meggyőződése, hogy amit a bank mond, az úgy van és az legjobb. Rossz nézni, hogy milliókat képesek az emberek ráfizetni csak e miatt a mentalitás miatt. Kollégáimnak többször mondtam, hogy cégünk nevébe be kéne venni a BANK szót, hiszen "amit a bank mond, az úgy van".

Ahogy azt Ön is leírta egyik cikkében: a vállalkozók azt vallják, hogy semmilyen előnyét nem érzik a kötelező kamarai tagságnak. Ön szerint mi lenne az a minimum, amit egy vállalkozó elvárhat(na) ettől?

Nagyon sarkos véleményem van erről a témáról. A minimum, amit egy vállalkozó a gazdasági világválságban és a fölöslegesen agyonadminisztrált környezetben elvárhat, az a kamarai tagság kötelezőségének megszüntetése. Jelenlegi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk inkább halad hátrafelé, mintsem előre. A verseny és teljesítmény mintha eltűnőben lenne, aminek tökéletes alátámasztása a kamarai tagság. Gyakorlatilag - több tucat vállalkozó tapasztalata-elmondása szerint - a kamara semmilyen előnyt nem jelent a számukra/számunkra. Nagyon kényelmes helyzet ez, hiszen kötelező befizetni a tagdíjat akkor is, ha a szolgáltatással nem vagyunk megelégedve. Ez a kényszer nem ösztökéli a kamarai szolgáltatások minőségi fejlesztését. Elismerem, hogy vannak olyan szektorok (pl. mezőgazdaság), melyekben a kamara egyes régiókban igenis segítséget jelent. Viszont nem hiszem, hogy nekem vagy a vállalkozók 90%-ának kellene fizetne azért, hogy a 10%-nak jó legyen, mivel nekem sem fizet senki semmilyen szolgáltatást "csak úgy".

De ha már kötelező, akkor minimumelvárásaim között szerepelne, hogy a kamara felvegye velem a kapcsolatot, és a havi 1 e-mail hírlevél (már ha jön ilyen, nekem 1 évig semmi sem jött) helyett/mellett valóban olyan funkciót töltsön be a vállalkozások életében, amely segíti a fejlődést, és segíti a helyi üzleti kapcsolatok kiépítését. Mindenkinek, és nem csak néhány privilegizált helyzetben lévőnek. Az "én" kamarám kommunikációja egyszerűen botrányos, hiszen többedmagammal azt érzem, hogy a pénzemért semmilyen szolgáltatást nem kapok (legalábbis nem olyant, amilyenre szükségem lenne).

Azt vallotta egyik írásában, hogy nem tudott megnyílni az iskolában, mert a tanárai magába ölték a kreativitást. Most hogyan éli ki magát?

Annyiban vitatkoznék, hogy nem egyértelműen a tanárok fojtották belém a kreativitást, hiszen ez az állítás magában hordozná a szerencsétlenségemet és egyben annak a lehetőségét, miszerint más iskolákban kreatívak lehettek a gyerekek. Az oktatási rendszer és az OM által támasztott elvárások, az agyament tanterv ennek a folyamatnak az oka.

A felnőtté válásban az egyik legjobb a valós szabadság, amikor is szabad azt gondolnod, amit akarsz, és akkor, amikor akarod. Azt csinálhatod, amit akarsz, és ha valaki azt mondja neked, hogy hülye vagy, mert máshogy gondolod, akkor sem kell rettegned a következményektől (érdemjegy, érettségi), hanem egyszerűen elfordulsz, és olyan embernek mondod el az ötleted, aki nyitott rá. A kreativitásomat pedig a lehető legtöbb dologban tudom alkalmazni, kibontani. Kreatív lehetek a pénzügyi stratégiák kialakításánál, a marketingben vagy akár itt, a blogon is. Ez számomra a szabadság igazi definíciója, hiszen gondolkodásmódom bizonyítottan nem hagyományos: mindig új utakat akarok bejárni, új dolgokat akarok kitalálni, és izgalmas dolgokat akarok megalkotni.

Egy gimnáziumi emlékemből táplálkozva érzékeltetném a különbséget. Irodalomórán úgy jellemeztem egy orosz regény szereplőjét (aki szegény volt), hogy pénze, mint a tócsa. Eredetileg úgy van a szólás: Pénze, mint a tenger. A tócsával akartam érzékeltetni a mennyiségbeli különbséget. Ezen anno nagyon röhögtek az osztálytársaim és a tanárom is. Részben azért, mert nem értették, részben azért, mert meglepő és váratlan kijelentés volt egy komoly irodalomórán, részben pedig azért, mert a tanterv nem engedte meg, hogy ez a kijelentés értelmet nyerjen.

Ellenben ha ezt a mondatot ma mondanám, biztos vagyok abban, hogy sokan kreatívnak és ötletesnek gondolnának, elismernének. Ön el tudná képzelni, hogy a Budaörsi úton haladva egy plakáton meglátja egy személyi kölcsön reklámját egy ember képével, és felette a szöveg: "Pénze, mint a tócsa", legalul pedig ez: "mi segítünk tengerré változtatni az életét"?

Nem rejti véka alá a véleményét, legyen szó adóról, ingyenélő politikusokról vagy semmitmondó celebekről. Ön szerint a blog mint kommunikációs csatorna mennyire van hatással az emberekre? Mennyire veszik komolyan ezt a műfajt az online vagy a nyomtatott újságírás mellett?

A blog a jövő legfontosabb véleményformáló és-leíró csatornája. Az újságírás átalakulóban van, és a legtöbb "profi" is áttért valamilyen formában a blogolásra, ahol kötöttségek nélkül 100%-ban felvállalhatja saját magát. Ezen a platformon nem kell félni a politikai befolyástól és érdekektől, amelyek miatt szerintem a blog önmagában sokkal őszintébb műfaj 2013-ban, mint a hagyományos sajtó. Elképesztő, hogy egy jól megkomponált blogbejegyzés mennyire tudja formálni a gondolkodásmódot, sőt képes véleményt kialakítani az emberekben. Jelenleg még sokan szeretik elbagatellizálni a blogolás súlyát, de ezek a hangok is halkulnak, ahogyan egyre többször fordulnak elő a "hagyományos" sajtóban a blogokról vett információk, illetve ahogy egyre minimálisabb a különbség a profik és az amatőrök között. Ez az internet hozománya, mely ellen hadakozhatunk vagy elfogadhatjuk. Mindenkinek a saját döntése.

A saját tapasztalatait leíró két BKV-s cikk után kapott rendesen hideget-meleget. Mennyire fér meg egy blogon belül a személyes vélemény és a tanácsadás?

A BKV-cikkek tökéletesen mutatták a magyar társadalom egyik legnagyobb hibáját: teljesen érdektelenek vagyunk minden olyan vélt probléma iránt, amelyik nem érdekel/érint bennünket. Amíg minket nem érint, a másikat se érintse, és fogadja el. Van egy olyan réteg, amelyik már annyira hozzászokott a rosszhoz, hogy igénye sincs a fejlődésre, és minden kritikát személyes támadásnak tart, miközben akár az ő érdekeit is szolgálhatná.

Szerintem pontosan a blogolással bomlottak le a falak, amelyek írásban az ország perfekcionizmusát jellemezték. Belénk nevelték, hogy csak ezt csináld vagy csak azt. Ne keverd a kólát a Fantával, a majonézt a ketchuppel! A blog tökéletes lehetőség megmutatni a világnak, hogy igenis lehet egy írás tanácsadó, miközben saját véleményt fogalmaz meg.

Tulajdonképpen mi a tanácsadás? A tanácsadás csak objektív lehet, lélektelen? Vagy tanácsadás lehet az is, amikor valaki a saját véleményével, tapasztalatával járja körül az adott témakört, és ezzel próbál segíteni a te saját döntésedben...

Sőt! A blogon belül megfér az a látszólag megkérdőjelezhetetlen, illetve sokak számára jelenleg még értelmezhetetlen dolog, miszerint egyszerre cinikus és kritikus az írás, és közben elismeri az embert (lásd Sarka Kata nyomában... bejegyzés). Ez a poszt sokakban teljes képzavart eredményezett, nem tudták megmondani, hogy valójában cinizmus vagy seggnyalás.

Egyébként ideje volt már, hogy az írás és média felfedezze magának ezeket a mixeléseket, hiszen eléggé feloldhatatlan ellentét számomra az írások fekete-fehérsége, egypólusúsága, miközben maga az élet leginkább szürke, többdimenziójú, és a legritkább esetben létezik csak egyféle megoldás, egy nézőpont.

Önnek is kialakult képe van a hitelesek megmentéséről. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján javasolná-e a legjobb barátjának, hogy vegyen fel lakáshitelt?

Természetesen! A médiában és a politikában a jó hír nem hír, emiatt mindennek a rossz oldalát mutatják be. Történt ez a devizahitelezéssel is. Félinformációkkal, sarkításokkal riogatják a pénzügyileg képzetlen embereket, akik emiatt még jobban eltávolodnak a hitelezéstől. Ez a hozzáállás önbeteljesítő jóslatként évek óta gazdasági zuhanást okoz, és azt, hogy a magyar gazdaság képtelen helyreállni. Meg kell értenie mindenkinek, hogy a gazdaság motorja a lakáshitel. Ha az emberek nem vesznek fel hitelt, nem vesznek házat. Ebben az esetben megszűnik az építőipar és egyéb iparágak, mint például a bútoripar. Hiszen ha nem költözöl, akkor nem kell újraberendezned egy lakást. Mivel komoly kiesések keletkeznek az állam bevételi oldalán, a segélyek (pl. munkanélküli-segély), kihelyezések mennyisége pedig növekszik, ezért az állam kénytelen megszorítani és adót emelni. Mivel emelkednek az árak, az adók, ezért az emberek nem vesznek fel lakáshiteleket, és nem költöznek. Ördögi kör.

Ha a legjobb barátomtól megkérdezném, hogy el szeretne-e költözni a szüleitől, hogy új életet kezdjen, a válasz nyilván igen lenne. És meg is tehetné? Nem. A lakáshitel nem más, mint lehetőség, hogy előre elköltsd azt a pénzt, amelyiket csak 30 év múlva keresel meg. Ez persze pénzbe kerül, de ha okosan csinálod (nem veszel túl nagy házat, túl nagy hitelt a fizetésedhez képest: nettó 160.000 forintos fizetéshez a törlesztő maximuma 50-60 ezer legyen), akkor előre élvezheted, amiért különben egész életedben dolgoznál. Nagyon kis százalék rendelkezne saját lakással 40-50 éves korára, hiszen a félretett pénzt elköltené másvalamire (új tv, hűtő, autó stb.), ez pszichológia. Egyáltalán nem biztos, hogy a valóság megfelelne, hiszen ezek szerint 45 éves koráig kellene a szüleinél lakni (az albérlet azért nem játszik, mert amellett képtelen lenne érdemben gyűjteni), ott kellene családot alapítani, és 45-50 évesen már nem sok ideje maradna, hogy élvezze a szabadságot. Persze a legjobb barátom ebben az esetben egy átlagos ember átlagos fizetéssel, akinek a szülei nem adtak milliókat...

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RealMan, 2013.07.04 11:07

@bankvezer:
Tehát - aki nem az előbbi, hanem az utóbbi, az a nonproduktiv munkaerő, azaz a "here". Jól mondtam? Mert egyébként így van...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bankvezer, 2013.07.04 10:30

A mai világban, akit nem vesznek fel sem kőműves segédnek, sem rendőrnek, abból pénzügyi tanácsadó lesz.
Ha egy kis mellékest szeretne keresni, akkor le kell írnia azt a rengeteg marhaságot, amit a bankok mondanak. Ezt nevezik gazdasági blognak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html