Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Itt mindjárt illik elmondanunk, hogy a Napi Gazdaság aligha jubilálna ma, ha László András, a Co-Nexus azóta elhunyt elnök-vezérigazgatója annak idején nem juttat tőkeinjekciót a túléléséért küzdő lapnak, noha erről - amennyire tudom - szinte mindenki megpróbálta lebeszélni, befektetői fejjel gondolkodva persze okkal. Nagyon eltérően ítélik meg személyét és működését, de kétséges, hogy nélküle ez az újság a piacon lenne. Azt is meg kell említenünk, hogy mint tulajdonos sohasem próbálta meg a Co-Nexus szócsövévé tenni a Napi Gazdaságot, kínosan ügyelt arra, hogy távol tartsa magát a szerkesztőségi munkától és tartalmi kérdésekbe ne szóljon bele - olyan elveket követett, amelyeket ma akár romantikusnak lehet nevezni.

Amikor 1992 októberében a laphoz kerültem, a piacgazdaság intézményrendszere jogilag nagyjából már kialakult, de maga a piac még csak működgetett. Ez bizonyos szabadságot adott abban, hogy a szerkesztőség adottságainak megfelelően képezzünk súlypontot, jelöljük ki a lap szakmai irányvonalát, pozícionáljuk a piacon. A választás a tőke- és pénzpiacra esett. A BÉT akkor ugyan nem prosperált, de várható volt, hogy a privatizáció előrehaladtával, több külföldi befektető megjelenésével magára talál, és olyan közönség alakul ki körülötte, amely a lap előfizetői bázisa lehet. A szerkesztőségben is megvolt a készség és a képesség, hogy ebben az irányban törjön utat.

Egyetértés volt abban is, hogy egy gazdasági lap feladata a tényszerű és szakszerű tájékoztatás, és nem az, hogy az újságírói személyiség kiteljesítésének fóruma legyen. A mesterségbeli tudással nem volt baj, Vince Mátyás alapító főszerkesztő szilárd alapokat hagyott maga után. Segítette a lapot, hogy az írott sajtó piaca akkoriban még viszonylag stabil volt - noha a minőségi lapok példányszámának lemorzsolódása már megkezdődött -, az internetbomba még nem robbant.

Mégis, ha a fentiek alapján valakiben egy olajozottan működő szervezet képe alakult volna ki, amelyben rém okos emberek nagyívű gondolatokkal és elképzelésekkel bombázzák egymást, majd gyorsan és hatékonyan megvalósítják őket, az e sorok írójának hibája. Ha voltak is ilyenek, e gondolatok íve az első években nap mint nap megtört prózai pénzügyi problémákon, amelyeken nem volt egyszer úrrá lenni - Pándi András ügyvezető és Dabi Antalné főkönyvelő azonban állta a sarat.

Köszönöm azt a hét évet, amelyet a szerkesztőségben tölthettem. Jó helyen voltam, bár nem mindig éreztem úgy, hogy jókor.

Dankó Ádám,
a Napi Gazdaság tiszteletbeli főszerkesztője, 1992-től
1999-ig aktív főszerkesztője