A KSH adatai szerint februárban az ipari termelés 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 1,6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.

Markánsan nőtt az ipari termelés februárban. Különösen a havi növekedés kiugróan magas, 1,6 százalékos, ami mögött néhány autógyár termelésének felfutása állhat - véli Balatoni András, az ING Bank Zrt. elemzője. Az idei első félévben ez erősen fűtheti az ipari termelés és az export további gyorsulását.

A bizalmi indexek folyamatosan emelkednek, a beszerzési menedzser index messze a növekedési küszöbérték felett van, és az Eurostat által kalkulált bizalmi indexek is historikus csúcson állnak. Ezek mellett a megrendelés-állományok is jól alakulnak, ami szintén azt mutatja, hogy a következő háromnegyed évben "érdemi növekedés" lesz az ágazatban. Robosztus és masszív ipari konjunktúrát látunk, ami mindenképpen kedvező - fogalmazott Balatoni. Véleménye szerint a növekedéshez hozzájárult az is, hogy a termelési vertikum Nyugat-Európában bekövetkezett átalakulása miatt globális vállalatok Magyarországra helyeztek bizonyos termelési kapacitásokat, például az autóiparban. Balatoni András szerint éves átlagban 5-6 százalék között növekedhet idén az ipari termelés.

Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető elemzője szerint a kedvező eredményt a 2013-as alacsony bázis is segítette. Kedvező, hogy havi összevetésben is nőtt a termelés, mivel az előző negyedévben rendre minden hónapban csökkenés volt az előző hónaphoz képest. Tovább lassult az elektronikai eszközök gyártásának visszaesése, ami már a januári statisztikában is megjelent.

A vezető elemző éves átlagban 6 százalék körüli növekedésre számít az iparban. Elsősorban a következő hónapok lehetnek erősebbek, március-május között az ipari kibocsátás növekedése 8-9 százalékot is elérheti, a többi hónapban pedig a várakozásai szerint 5-6 százalékosra lassul az ütem. Kérdéses azonban, hogyan talál magára a belföldi piac.

A belkereskedelem folytatódó élénkülése és az EU ió gazdasági növekedése hajtotta export várhatóan további fejlesztést és kapacitásbővítést igényel a cégek részéről, amihez a növekedési hitelprogram (nhp2) és az Eximbank Zrt. megújított exportösztönző hitele továbbra is kedvező finanszírozási lehetőséget nyújt - koomentált Hodina Péter, a K&H Bank vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.