Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyugdíjkötvénynél már az utolsó simítások zajlanak az indítás előtt, ebben az évben megtörténik a kibocsátás - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Mfor.hu-nak és a Privátbankár.hu-nak adott interjúban. Szavai szerint arra készülnek, hogy a nyugdíjcélú megtakarítók számára olyan vonzó papírt kínáljanak, amely kamatozását, hozamát tekintve akár a szuperállampapírral (MÁP Plusz) is versenyképes lehet.

Az újfajta kötvény a következő gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme lehet.

Nem lesz adókedvezmény

Ez olyan, csak magánszemélyeknek szóló konstrukció lesz, amely annál kedvezőbb feltételekhez juttatja a vásárlót, minél fiatalabb korban vásárol belőle.

A nyugdíjkötvényhez kapcsolódó adókedvezmény nem szerepel jelenleg a tervekben - árult el egy fontos részletet Varga Mihály. A lekötési kötelezettség minimum 10 év lesz. Azt is elmondta, még nem zárultak le teljesen az ezzel kapcsolatos egyeztetések, például, hogy a nyugdíjpénztári megtakarításhoz hasonlóan 10 év után hozzáférhetővé váljon a megtakarítás, illetve annak egy része, vagy pedig csak a nyugdíjkorhatár betöltésekor nyíljon erre mód. Sokatmondó azonban az a mondat, miszerint

nem számítok arra, hogy a nyugdíjkötvény a MÁP Pluszhoz hasonlóan átrendezné ezt a területet.

A miniszter szerint a nyugdíjkötvénynek az lesz a szerepe, hogy kiegészítse az eddigi kínálatot, bővítse az öngondoskodás lehetőségét.

Már régóta ígérik

A pénzügyminiszter még 2018. novemberben jelentette be az újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír tervezett kibocsátását. A korábbi hírek szerint mivel az a cél, hogy az embereket hosszú, akár több évtizedes megtakarításra késztessék, ehhez magasabb hozamra van szükség, mint az ötéves prémium-állampapíré, amely az infláció felett 1,7 százalékot fizet, de legyen kisebb, mint a Babakötvény 3 százalékos prémiuma.

A nyugdíjkötvénynél is fontos szempont lesz az egyszerűség: mindig ugyanabba az állampapír-sorozatba fektetik a pénzt, és a kötvény a befektető 65 éves korában (amikor eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt) fut majd ki. Bármikor, bármekkora összeget be lehet fektetni, akár rendszeresen, akár esetenként, a kamatot automatikusan újra befektetik.

50-100 milliárdos kibocsátás?

Még október közepén mondta Barcza György, az ÁKK Zrt. vezérigazgatója, hogy az ÁKK-nak a kormány asztalán fekvő javaslata szerint az állam beléphet a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára. Majd néhány nappal később Varga azt mondta, hogy nyitott a kormány az ÁKK nyugdíjjavaslatára, jó lehetőségnek tekintik az állampapírokon keresztüli öngondoskodást.

Az államkincstárnál kell számlát nyitni, a szolgáltatás ingyenes lesz. Ennél olcsóbb, biztonságosabb, egyszerűbb nyugdíjtermék nem lesz - mondta 2019. februárban Barcza György akkori ÁKK-vezér, aki szerint kezdetben évi 50-100 milliárd forintos értékesítést tartanak reálisnak. Az akkori hírek szerint az eleinte öngondoskodási államkötvénynek nevezett terméknél fontos szempont az egyszerűség: onnan kezdve mindig ugyanabba az állampapír-sorozatba fekteti majd a pénzét, és 65 éves korában fut majd ki. Bármikor, bármekkora összeget be lehet fektetni, akár rendszeresen, akár esetenként, a kamatot automatikusan újra befektetik.

A nyugdíjkötvény egyértelműen a második helyre került a MÁP Plusz mögött, márpedig a szuperállampapír a vártnál is zajosabb sikert aratott a 2019. június eleji indulása után és az öt százalék körüli kockázatmentes hozam ígérete azóta is komoly vonzerőt jelent.

Így nem csoda, hogy az újfajta kötvény piacra dobása egyre csak tolódik. A pénzügyminiszter taval karácsony előtt beszélt arról, hogy tulajdonképpen minden adott volt, hogy piacra dobják a nyugdíjra készülőknek szánt papírt, de a MÁP Plusz miatt a kibocsátást inkább elhalasztották 2020 első felére. Majd Kurali Zoltán, az ÁKK Zrt. új vezérigazgatója egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ezt a dátumot tarthatónak tartja az ÁKK is. Ehhez képest most már Varga csak 2020-as dátumól beszél.