Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, az előbbi azt jelenti, hogy a vállalkozások zavartalan működését biztosítani kell, utóbbi pedig, hogy a munkavállalók védelmét a kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélő munkaadókkal - mint egyes multinacionális kereskedelmi láncok - szemben is biztosítani kell. A módosításnak összhangban kell lennie a családok védelméről szóló törvénnyel, és a szociális konzultáció eredményével. A kereszténydemokrata politikus elmondása szerint ez két szempontot biztosan jelent, a családok, elsősorban a kisgyermekes szülők védelmét, illetve a védett korban lévők munkahelyének biztosítását.

A munka törvénykönyvének tervezett módosítását a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) múlt pénteken hozta nyilvánosságra.
A Nemzetgazdasági Minisztérium jogszabálytervezete alapján a táppénzen lévő, a várandós, szülési szabadságon lévő, a gyermekgondozás, illetve hozzátartozó otthoni gondozása miatt fizetés nélküli szabadságukat töltő, a beteg gyermeküket táppénzen ápoló és az önkéntes katonai szolgálaton lévő munkavállalókkal az úgynevezett védelmi idő alatt is közölhető lenne a felmondás. A felmondási idő pedig - ellentétben az eddigi 15, illetve 30 nappal - a védelmi idő lejártát követő napon kezdődne.

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő hétfőn arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a kormány garantálja a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben lehet elbocsátani a munkavállalót."Olyan munka törvénykönyvet szeretnénk, amely segíti a munkanélkülieknek a munkaerőpiacra való visszatérését, és segíti a gyermekes anyák, valamint a szülési szabadságról visszatérő anyák elhelyezkedését" - mondta a kormányfő szóvivője, aki hozzáfűzte, a tervek szerint ősszel kerülhet az indítvány a parlament elé.

A dokumentumról a kormányfő szóvivője leszögezte, hogy az a munka törvénykönyvének egy "konzultációs munkaanyaga", amelyhez a kormány jelenleg és továbbra is várja az észrevételeket és javaslatokat. A végleges törvényjavaslat elkészülte előtt pedig a kormány részletes tájékoztatást kap arról, hogy ezek közül mi épült be a javaslatba és mi nem.