A kevesebb dolgozó sem kap több bért

A gazdasági válság negatív hatásait jól tükrözik a munkaügyi statisztikák. Május végéig a legalább ötfős vállalkozások és a költségvetési intézmények által foglalkoztatottak száma 4,8 százalékkal, 2,667 millióra csökkent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a KSH legújabb adataiból.
NAPI, 2009. július 17. péntek, 08:25

Még kedvezőtlenebb tendencia, hogy amíg a közszférában - a beinduló közcélú munkák nyomán - átlagosan 3,4 százalékkal nőtt a létszám, addig a magánszférában 8,1 százalék volt a visszaesés. Csak a májust nézve nem ennyire negatívak a folyamatok: ebben az egy hónapban a közszférában dolgozók száma 24 ezer fővel, 758 ezerre emelkedett, a vállalati szférában viszont újabb 9 ezer fővel mérséklődött a létszám (a márciusi 33 ezres és az április 17 ezres apadás után).

Az utóbbi háromnegyed évben bejelentett nagy, gépipari és más feldolgozóipari leépítések rontják a mutatókat. Jelentős mértékű, tíz százalék körüli létszámcsökkenés volt 2009 első öt hónapjában a bányászatban, a feldolgozóiparban, valamint az építőiparban, de az ingatlanügyletekkel foglalkozók száma is hét százalékkal lett kevesebb. A feldolgozóiparon belül a legnagyobb vesztes a járműgyártás, ahol az állományi létszám egy év alatt az ötödével, 19 ezer fővel csökkent, de a textil- és bőripar is rossz hónapokat él át, ott a létszám csaknem 9 ezer fővel zsugorodott.

Makroszempontból továbbra is megfelelően alakulnak a béradatok. A jegybank által leginkább figyelt bérmutató, az eseti kifizetések (prémium, jutalom, külön egyhavi juttatás) nélküli rendszeres bruttó keresetek dinamikája a versenyszektorban az áprilisi 5,9 százalékról májusban 5,3 százalékra lassult, a közszférában pedig 0,6 százalékról 0,1 százalékra szelídült. Míg január-májusban a nettó keresetek a versenyszférában 3,5 százalékkal - azaz inflációt kissé meghaladó ütemben - gyarapodtak, addig a költségvetési területen 4,9 százalékos a csökkenés, a reálkeresetek - a fogyasztói árak 3,2 százalékos növekedése mellett - 2,1 százalékkal estek.

HOZZÁSZÓLÁSOK