Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MNB 2016 januárjában elindítja a növekedéstámogató programot (ntp), ami a bankok piaci hitelezéshez visszatérését segíti elő a növekedési hitelprogram (nhp) fokozatos kivezetésével és a pozitív ösztönzést jelentő új piaci hitelprogram (php) meghirdetésével - jelentette be az MNB kedden.

A jegybanki közlemény szerint az MNB célja, hogy a hitelpiac az nhp fokozatos kivezetésével is zavartalanul működjön, valamint a hitelállomány fenntartható módon növekedjen a jegybankra való kisebb ráutaltság mellett. A programok eredményeképpen a vállalati, illetve a megcélzott kkv-hitelállomány 2016-ban 250-400 milliárd forinttal emelkedhet

Ürmössy Gergely, az Erste makroelemzője az MTI-nek elmondta, hogy az MNB Monetáris Tanácsa láthatóan elkötelezte magát a növekedési hitelprogram (nhp) kivezetése mellett, és az új program két pillére keretében már csak 300-300 milliárd forint lesz elérhető. Kérdés, hogy ezután az MNB hogyan ösztönzi majd a piaci alapú hitelezést - vetette fel.

A bejelentés alapján a jegybanki eszköztár kamatcsere-ügyletekkel egészül ki, ezzel párhuzamosan pedig módosítják a kötelező tartalékrendszert.

A jelenleg hatályos, válaszható tartalékrátás rendszert 2015. december 1-jétől fix, minden bankra egységesen érvényes, 2 százalékos tartalékráta váltja fel. Ürmössy Gergely ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kedden bejelentetteknek megfelelően a kkv-kat hitelező bankoknál a kötelező tartalék felett elhelyezett betétek is beleszámítanak majd a likviditási mutatóba, illetve a kötelező tartalék feletti összegre is fizetni fogja az alapkamatot a jegybank; az MNB ezzel is szeretné ösztönözni a hitelezést.

A preferenciális betételhelyezési lehetőség kiegészítő eszköz, amelynek keretében a bankok irányadó kamat mellett helyezhetik el tartalékkötelezettség feletti likviditásuk egy részét elszámolási számlájukon. A bankrendszeri likviditás várható csökkenése felértékeli a likviditáskezelést segítő eszközöket, így a preferenciális betétet is.

Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: bevezetésekor az nhp-ra szükség volt, de most "bölcs döntés" a hitelprogram kivezetése. Azzal, hogy nem hirtelen függesztik fel a programot, szeretnék elkerülni, hogy a hitelkínálat hirtelen visszafogása gazdasági lassulást okozzon - vélekedett.

Az elemző szerint az MNB a bejelentett új instrumentumokkal átvállal bizonyos kockázatokat és némi költséget a bankrendszertől, és érdemben hagyja érvényesülni a piaci folyamatokat. A kockázatok egy részének átvállalása valószínűleg segíti a hitelezés folyatását - mondta Samu János.

Kiemelte ugyanakkor, hogy most még nehéz előre látni, valóban lehívják-e majd a rendelkezésre álló összeget, de az nhp eddigi tapasztalatai is azt mutatták, hogy volt kereslet ezekre a programokra. A szakértő szerint növelné a banki hitelezési aktivitást, ha az előzetes terveknek megfelelően a bankadó csökkentését is a hitelezéshez kötnék.