Évente egyenként 10-20 millió forintos veszteséget okoz egy augusztusi rendeletmódosítás a Magyarországon működő vámudvaroknak. Mindennek alapja az, hogy a kikerült a rendeletből az ügyfelekre vonatkozó fizetési kötelezettség, így gyakorlatilag ma a jogszabály szerint a vámudvarok kötelesek ingyen biztosítani a vámolással kapcsolatos szolgáltatásokat - mondta Fülöp Zsolt, a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnöke. Az EU-csatlakozás óta az azt megelőző szint 15-20 százalékára csökkent a vámekezelések száma, ami megközelítőleg 30 vámudvar létét indokolná. A Pénzügyminisztérium ezzel szemben lehetővé tette, hogy ma közel 90 vámudvar működjön, így a megcsappant ügyfélszám is jelentősen rontja az állami feladatot ellátó gazdálkodók eredményét - hangzott el a szövetség mai sajtótájékoztatóján. A szövetség megkeresésére a PM legutóbb szeptemberben válaszolt együttműködést ígérve, a rendelet módosítási tervezetében azonban nem szerepel a kért változtatás. A szakmai szervezetek szerint kielégítő megoldást az jelentene, ha költségvetési forrásból a VPOP bérleti díj formájában fedezné a költségeket, ez éves szinten 600-700 millió forintos kiadást jelentene a büdzsének.