A kormány meghallgatta a 4-es metró korrupciógyanús építéséről készült jelentést, melyet még az EU csalás elleni hivatala, az OLAF jelentése után készítettek. Eszerint a 452 milliárd forintos beruházásból 272 milliárd forint a korrupciós gyanús kifizetés - magyarázta Lázár János. A miniszter úgy fogalmazott, hogy ebből 166 milliárdot vélhetően elloptak az SZDSZ-es és szocialista politikusok, ebből 76 milliárd forintnyi uniós forrás kezelését vizsgálják.

A miniszter szerint ebből az Európai Bizottságnak 60-70 milliárd forint jár vissza az akkori forrásokból - a teljes összegben ugyanis magyar állami tőke is volt. Lázár bejelentette, hogy a kormány annyira biztosra veszi, hogy vissza kell fizetni ezt a pénzt, hogy felszólították Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2018-as költségvetésben különítsen el 60-70 milliárd forintot a bírságra.

Megkötötték Varga kezét: nem nyúlhat a szociális, az oktatási és az egészségügyi kiadásokhoz. Későbbi kérdésekre Lázár János azt mondta, egyelőre nem tudni, mely fejlesztéseket érintheti a büdzsé megvágása. A tárcavezető viszont azt mondta, az ügyben még alkudoznak Brüsszellel.

Az OLAF által készített korrupciós jelentést januárban először kiszivárogtatták a kormányközeli sajtónak, majd a hivatal engedélyével nyilvánosságra hozták. Az ügyben csak a dokumentum megjelenése után tett feljelentést az ügyészségnél maga Lázár János. A csütörtöki sajtótájékoztatón "nemzetközi baloldali bűncselekménynek nevezte" a négyes metró körüli korrupciós ügyet.