Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarországon 2011 óta nem épült szélerőmű, az új kapacitások létesítése tenderhez kötött. A tender kiírását határozatlan időre felfüggesztették. Ebben a környezetben meglepően hat, hogy a szabályozást még jobban szigorodott: egy miniszteri rendelet lényegében olyan műszaki feltételeket szabott meg, melynek alig felelnek meg a kereskedelmi forgalomban jelenleg kapható szélturbinák, míg egy kormányrendelet lényegében megtiltotta Magyarország területén a szélerőmű-létesítést - olvasható a Regionális Energia- és Infrastruktúra-Politikai Együttműködésért (REKK) Alapítvány elemzésében.

Az új szabályok szerint szélerőmű lakot település 12 kilométeres körzetében a jövőben nem létesíthető. Magyarországon gyakorlatilag a Kisalföldön áll rendelkezésre az a szélmennyiség, ahol érdemes lehet erőműveket építeni, ám itt a településszerkezet olyan sűrű, hogy nem találni olyan területet, amely megfelelne 12 kilométeres szabálynak. Az Energiaklub ugyanezt a mérést végezte el térinformatikai szoftver segítségével, ők is igazolták, hogy nincs Magyarországon olyan terület, ami megfelel ennek a feltételnek.

A műszaki paramétereken is jelentősen szigorította kormány, aminek következtében a piacon elérhető 208 turbinából mindössze kilenc fele meg a kormány által támasztott új követelményeknek. Külön érdekesség, hogy a kormány 2 megawattban korlátozta a turbinák teljesítményét - miközben ez az érték ma már a tervezési küszöb alja. A Rekk szerint nem világos mi a kormány célja - néhány periférikus gyártó helyzetbe hozása vagy a szélerőművek telepítésnek ellehetetlenítését célozza - állapítja meg a REKK.