A kormány idén is 600 milliót oszt szét vallásos könnyűzenére

A vallásos könnyűzene képviselőinek ad támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi. A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a profi zenészeknek, százmillió a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány" - mondta Fekete Péter az Emmi kultúráért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.
Domokos Erika, 2020. július 8. szerda, 15:10
Fotó: Pixabay

A hangszeres támogatásra vonatkozó információk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján (emet.gov.hu) keresztül érhetők el, pályázni augusztus 10-ig lehet.

Tavaly is 600 millió forintos keretösszegre lehetett pályázni, de akkor nem egyéneknek, hanem az egyházi közösségek segítségével - közölte az MTI szerint Fekete Péter, aki hozzátette: több mint ezer fiatal kezébe adtak hangszert, idén ezt a számot szeretnék megtöbbszörözni.

Nagy szükség van most a fiatalokra, művészekre, akik keresztény közösségeket szólítanak meg és hozzájárulnak ahhoz, hogy a pandémia nyugvópontján, az újjáéledéssel együtt ismét meginduljon a kulturális élet

- mondta a kulturális államtitkár.

Rétvári: világtérképen a magyar keresztény vallásos könnyűzene

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára szerint a magyar keresztény vallásos könnyűzene az elmúlt időszakban felkerült a világtérképre, komoly sikereket ért el. Megemlítette, hogy nemrég Pajor Tamás és a Bolyki Brothers a tízszeres Grammy-díjas amerikai Take 6 zenekarral dolgozott együtt egy dalon. Pat Barrett, a keresztény könnyűzene amerikai sztárja pedig egy nyilatkozatában méltatta a magyarországi folyamatokat.

A keresztény könnyűzenének mintegy fél évszázados hagyományai vannak Magyarországon, és a műfajnak hosszú utat kellett megtennie, míg a kezdeti illegalitást megélve, a rendszerváltás után kórusok alakultak a templomokban, országszerte számos találkozó zajlott le és zenekarok jöttek létre - közölte az államtitkár.

Rétvári Bence szólt a két évtizedes múltra visszatekintő Ez az a nap! rendezvénysorozatról, a legjobb előadókat és dalszerzőket elismerő Szikra-díj megalapításáról, és arról is, hogy a Puskás Arénába tervezett megnyitó esemény, amelyet a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztottak, egy keresztény könnyűzenei koncert lett volna.

A kormány a templomi, vallási zenekarok támogatásával a közösségeket erősíti, másrészt a program mindenki számára nyitott, a dalok nem csak a misékre járóknak szólnak - jegyezte meg az MTI szerint Rétvári Bence.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.07.08 18:28

Javaslom, hogy a qrmány által már oly sokszor támogatott Lesbie Mandoki részére utaljunk ki egy nem szerény összeget, mivel neki van egy olyan dala, amelyik kis átalakítással, magyarul, jó kis hithű zene lehetne.
Dschinghis Khan - Hadschi Halef Omar
.
Sie zogen durch das wilde Kurdistan
Zwei, die dem Tod schon oft ins Auge sahen
Sie ritten Seite an Seite, waren Freunde für's Leben
Hadschi hieß der kleine Mann
Sein Herr war Kara Ben Nemsi
Sein Turban, der war viel zu groß für ihn
Sein Pferd sah aus, als könnte es kaum noch gehen
Doch wenn er kämpfte ist allen schnell das Lachen vergangen
Denn er war ein Mann
Ein Mann
Ein Mann
Ein Mann
Hahaha, Hadschi Halef Omar
Hahaha, Hadschi Halef Omar Ben
Hahaha, Hadschi Abul Abbas
Ibn Hadschi Dawud al Gossarah
Hahaha
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Halef Omar
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Halef Omar Ben
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Abul Abbas Ibn
Hadschi Dawud al Gossarah
Hahaha hahahaha
Und wenn ihr Kopf schon in der Schlinge hing
Dann drehte Hadschi schnell ein tolles Ding
Und alle lagen am Boden, er stand lachend daneben
Sein Prophet war Mohammed
Und Allah hat ihm geholfen
Er schwang den Säbel wie ein Wüstensohn
Er ritt dem Teufel und dem Wind davon
Die Sehnsucht trieb ihn voran, der großen Freiheit entgegen
Ja, er war ein Mann
Ein Mann
Ein Mann
Ein Mann
Hahaha, Hadschi Halef Omar
Hahaha, Hadschi Halef Omar Ben
Hahaha, Hadschi Abul Abbas
Ibn Hadschi Dawud al Gossarah
Hahaha
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Halef Omar
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Halef Omar Ben
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Abul Abbas
Ibn Hadschi Dawud al Gossarah
Hahaha hahahaha
Durch das Tal des Todes
Und von Bagdad nach Kabul
(Im Sonnenschein) zogen sie dahin
Dem Abenteuer auf der Spur
(Er und sein Freund)
Durch die kalten Sternennächte und den heißen Sand
(Sie waren frei)
Ritten sie und schon von weitem hat man ihn erkannt
Schau, da kommt Hadschi Halef Omar Ben
Hadschi Abul Abbas Ibn
Hadschi Dawud al Gossarah haha, haha
Hadschi Halef Omar Ben
Hadschi Abul Abbas Ibn
Hadschi Dawud al Gossarah
Haha
Hahaha, Hadschi Halef Omar
Hahaha, Hadschi Halef Omar Ben
Hahaha, Hadschi Abul Abbas Ibn
Hadschi Dawud al Gossarah
Hahaha
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Halef Omar
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Halef Omar Ben
Hey Hadschi, hoh Hadschi
Hadschi Abul Abbas Ibn
Hadschi Dawud al Gossarah
Hahaha
Hahaha (Hey Hadschi, hoh Hadschi)
Hadschi Halef Omar
Hahaha (Hey Hadschi, hoh Hadschi)
Hadschi Halef Omar Ben
Hahaha (Hey Hadschi, hoh Hadschi)
Hadschi Abul Abbas Ibn
Hadschi Dawud al Gossarah
Hahaha hahahaha hahahaha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BattMan, 2020.07.08 15:51

Gratulálok Orbán, az ország lesüllyedt a színvonaladra! Az ócska magyar könnyűzenét pénzzel kell támogatni. Ami szar, azt hagyni kell megdögleni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html