A Magyar Közlönyben megjelent határozat, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítványról szóló törvény végrehajtása annyiban, hogy az Országgyűlés a kormányt bízta meg az alapítvány létrehozásával.

A jelenlegi Szent István Egyetem került így alapítványi formába, miután augusztustól az intézmény a korábbi Szent István Egyetem Gödöllői és Budai Campusa, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa, a Kaposvári Egyetem és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrációjával jött létre. Az intézmény mintegy 15 000 hallgatójával a Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lett.

A mostani határozat a fenntartói jog átruházásának költségére 670 millió forintot irányzott elő, az induló vagyont pedig 600 millió forintban állapította meg. Az alapítványi célok megvalósítására jövőre 366 millió, 2022-től pedig évi 400 millió forint fordítható.

A Szent István Egyetem, illetve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hosszú távú gazdaságos és hatékony működésére az idei költségvetésből 3,6 milliárd forintot kapott, jövőre pedig 2 milliárd 696 millió forinthoz jut erre a célra.

Miután a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 2021. január 31. napjával megszűnik, a kormány kijelölte a jogutódokat. Ezek a következők: az agrár-közgazdasági és agrárstatisztikai feladatait az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft., az Erdészeti Tudományos Intézet feladatait a Soproni Egyetem, az ezeken túli feladatokat pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem veszi át.

További változások: a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet Újfehértói Kutatóállomása a Debreceni Egyetemhez, az Erdészeti Tudományos Intézet a Soproni Egyetemhez, míg a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez kerül.