Csepreghy Nándor csütörtökön megbeszélést folytatott az EY magyarországi vezetőjével, Havas Istvánnal, aki a magyar kormány kérését a dokumentum átadására továbbította a megrendelőnek; a norvég fél azonban megtiltotta, hogy az iratokat átadják a magyar kormánynak. Ezzel az érdemi tárgyalás befejeződött, mert Havas Istvánt köti a titoktartási szerződés, amelyet a tanulmány megrendelőjével írt alá - jegyezte meg a helyettes államtitkár.

Emiatt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta az EY magyarországi vezetője, hogy az Atlatszo.hu honlapon megjelent dokumentum a közzétett formában hiteles-e, a teljes anyagot jelenti-e, illetve mi a különbség a sajtóban is vázlatként szereplő dokumentum és a véglegesített anyag között - mondta Csepreghy Nándor. Szerinte az Atlatszo.hu-n szereplő dokumentum nem a teljes változat, mert a 18. oldallal indul, és nem lehet tudni, hogy mi van az előtte lévő 17 oldalon, illetve a tanulmány véget ér-e ott, ahol a portálon lévő anyag.

Az Atlatszo.hu azt írja a jelentésről, hogy összességében megfelelőre értékeli a projekt végrehajtását, rendszerszintű hiányosságokat a következtetésben nem állapít meg, de több problémát, illetve kockázatot tár fel a pályázatokkal kapcsolatban.

Nem ismert, hogy mi szerepel a végleges jelentésben - fogalmazott a helyettes államtitkár, - mivel az atlatszo.hu-n közölt dokumentumon a "draft" felirat is olvasható, ami azt jelöli, nem a végleges vizsgálati jelentésről van szó. Nem lehet tudni azt sem, hogy készült-e bármilyen újabb elemzés a magyarországi norvég civil alapról, ami adott esetben akár alátámasztaná, akár cáfolná a magyar kormány információját - mondta Csepreghy Nándor, aki furcsállta, hogy a Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) nem járul hozzá ahhoz, hogy a dokumentumot megismerje a magyar kormány.