Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat kimondja: a kormány egyetért azzal, hogy a  jogkövető magatartást tanúsító fuvarozók védelme érdekében fokozni szükséges a  közúti áru- és személyfuvarozásra  vonatkozó előírások betartásának és a szükséges jogosultságoknak az ellenőrzését.

Ezért a  nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt létrehoznak egy célzott ellenőrzési csoportot, amely a  közúti ellenőrzést jelenleg végző szervezetek ellenőrzésein felül célzott jelleggel lát el - országos illetékességgel - közúti ellenőrzési feladatokat. Az ellenőröknek nem kell felsőfokú képzettséggel rendelkezniük.

A kormány erre az évre 615 millió, míg a jövő évre 995 millió forintot biztosít a csoportnak, amelynek létrehozását azonnal meg kell kezdeni, sőt ugyan ez a határideje az ellenőrzések indításának is.

A nemzeti fejlesztési miniszter az ellenőrzési csoport első éves működésének tapasztalatairól 2018. január 31-ig számol be a kormánynak.