A kormányt megint elkaszálták Strasbourgban

Jogellenesen váltották le 2011-ben Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségéből a strasbourgi bíróság keddi ítélete szerint. A testület azt mondta ki, hogy Bakát a kormánykoalíció törvényeinek bírálata miatt mozdították el tisztségéből. bíróság keddi ítélete szerint. A testület azt mondta ki, hogy Bakát a kormánykoalíció törvényeinek bírálata miatt mozdították el tisztségéből.
Index.hu, 2014. május 27. kedd, 11:15
Fotó: Napi.hu

Véleményének kifejtése miatt váltották le Baka András főbírót a strasbourgi bíróság szerint. A testület kedd reggel közzétett ítélete szerint megalapozottnak látta Baka keresetét, amiben azt kifogásolta: 2011-ben azért váltották le Legfelsőbb Bíróság (a későbbi Kúria) elnöki tisztségéből, mert kifogásolta a kormánykoalíció egyes törvényeit.

Baka vagyoni kártérítést is kért, ennek összegéről még nem döntött a bíróság. A kormánynak és Bakának az ítélet véglegessé válásától számítva három hónapja van, hogy megegyezzen. Ennek hiányában a bíróság dönt majd a kártérítés pontos összegéről. Baka az elmaradt bére és más jogcímek alapján 224 millió forint vagyoni és 6 millió forint nem vagyoni kártérítést kért, valamint 46 millió forint ügyvédi munkadíjat.

Bakát úgy távolították el, hogy egy új feltételt támasztottak a Kúria elnökével szemben: azt, hogy ötéves bírói szolgálati jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ebbe az öt évbe viszont nem számított bele a nemzetközi bíróságon eltöltött idő (Baka 17 évig volt bíró a strasbourgi bíróságon). Az elmozdításáról szóló szabályt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvénybe írták be. Ez biztosította, hogy az Alkotmánybíróságnál (AB) nem lehetett megtámadni a döntést, mert az átmeneti rendelkezések alkotmányi szintűek, így ezeket az AB nem vizsgálhatta. Az Alkotmánybíróság utóbb alkotmányellenesnek mondta ki az átmeneti rendelkezéseket, ez azonban Bakán már nem segített.

Mivel Baka egyetlen bírósághoz vagy az Alkotmánybírósághoz sem fordulhatott, ezért a strasbourgi bíróság a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét is megállapította. A diszkrimináció tilalmával kapcsolatban a bíróság kifejtette, hogy "a szankciótól való félelemnek dermesztő hatása (chilling effect) van a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlására."

A bíróság kiemelte, hogy Bakának nemcsak "joga, hanem kötelessége is volt a Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökeként kifejteni véleményét a bírósági rendszerrel kapcsolatos reformokról". Strasbourg szerint "nincs bizonyíték, ami arra utalna, hogy a felperes által kifejezett vélemény túlment volna a szigorúan szakmai szempontokon, vagy indokolatlanul személyes támadást vagy sértést tartalmazott volna." Ezek alapján pedig a bíróság arra jutott, hogy a főbíró elmozdítása egy demokratikus társadalomban indokolatlan és túlzó volt.

További részletek az Indexen.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

oreghalasz, 2014.05.27 12:38

T. @roberta:
Hogy képzeli azt,hogy Magyarországon valaki személyes felelőséggel tartozik a HÜLYESÉGEIÉRT? Honnan vette a Főbíró úr magának a bátorságot, hogy meg merte bírálni a teljesen független FIDESZ seggnyaló Polt Péter intézkedését a DIKTATURÁKBAN ilyesmi nem bocsánatos bűn. Nem ismerte a RÁKOSI féle vagy a CSAUCSESZKU féle demokráciát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya2, 2014.05.27 12:34

jogásznyik-fidesznyik megoldások...

Lásd még:
http://www.napi.hu/forumtopic/bajban_a_fidesz_megsincs_meg_a_ketharmad.27374.html
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.05.27 12:31

@Blama: Legyne magának itthon egy peres ügye, kívánom, őszintén!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.05.27 12:31

@roberta: Az ilyen perek mindig a Magyar Köztársaság ellen indulnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kartacs, 2014.05.27 12:27

@Blama:

Ezért vágyódik mindenki az unióba.
Ezért a gyors,rugalmas ügyintézésért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html