Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A magyarországi autópálya-építés történetében a legdrágábban – kilométerenként mintegy 2 milliárd, összesen 45 milliárd forintért – megépülő 24 kilométer hosszúságú, az M3-ast az emődi csomóponttól Miskolcig összekötő M30-as eredeti átadási határideje ez év novembere volt. Kisajátítási problémák miatt egy évet késik az átadás, ugyanakkor lapunk úgy értesült, hogy idén mégis forgalomba helyeznek egy rövid, 8 kilométeres szakaszt, mégpedig az emődi és a hejőkeresztúri csomópont közöttit, amely lényegében a 35-ös útig vezeti el az autópályát. Információnkat Tompa Sándor, az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának alelnöke megerősítette, és elmondta, hogy lényegében csaknem kétszer ilyen hosszúságú szakasz készül el ez év őszéig az M30-asból. Ám a Hejőkeresztúr és Kistokaj közötti részt nem tudja átadni a kivitelező Vegyépszer Rt., miután a kistokajiak – joggal – tiltakoznak a településen (akkor) átmenő forgalom miatt. Tompa Sándor szerint ezért az M30-as Hejőkeresztúr utáni szakaszát csak egy év múlva adják át. A képviselő szerint a kivitelező megegyezett azokkal a földtulajdonosokkal is, akiknek protestálása miatt akadozott az út építése, ezért most már semmi sem hátráltatja a beruházást. Ugyanakkor megkezdődik az út Miskolcot elkerülő, másik részének építése is, így lényegében az M30-as összeköti az M3-ast a 37-es út Miskolc—Sátoraljaújhely közötti szakaszával, valamint a 26-as úttal, amely Miskolctól Kazincbarcikán át Ózdig vezet.