A keszthelyi kikötő vitatott eladása ügyében a Párbeszéd Magyarországért (PM) először a Zala Megyei Kormányhivatalhoz, majd a Legfőbb Ügyészséghez fordult, hogy állapítsák meg: a keszthelyi önkormányzat ügylete jogsértő, mert a nemzeti vagyontörvény értelmében minden 25 millió forint fölötti állami- vagy önkormányzati ingatlan értékesítésénél kötelező a versenyeztetés, ami ebben az esetben nem történt meg.

A kikötő vásárlásakor hét millió forintot fizettek a vevők, ugyanakkor átvállaltak egy 22,8 millió forintos adósságot és egy 330 millió forint értékű feltőkésítést, ami együtt bőven meghaladja a törvény által előírt határt - közölte Szabó Tímea, országgyűlési képviselő, a PM társelnöke.

A párt a kikötővásárlás semmissé nyilvánítását és az érintettek azonnali felelősségre vonását követeli. A Kúria néhány éve hasonló indokokkal érvénytelenítette a sukorói kaszinó-beruházáshoz kötődő telekcserét is.