A legtöbb magyar szeretné, mégsem hisz benne - mi az?

A magyarok többsége szerint összességében pozitív lenne az ország számára, ha bevezetné a forint helyett az eurót, ugyanakkor csak kevesen hisznek abban, hogy erre belátható időn belül sor kerülne. Sőt, a megkérdezettek harmada szerint soha nem fogunk magyar euróval fizetni - derül ki az Eurobarométer felméréséből, amelyről a Portfolio számolt be.
Domokos László, 2017. június 10. szombat, 16:30
Fotó: Napi.hu

A felmérés - amely keretében ezer embert kérdeztek meg - szerint Magyarországon az emberek 57 százaléka érzi úgy, hogy jól informált az euróval kapcsolatban. A régióban a magyarok viszonylag jól informáltak, csak a bolgároknál és a románoknál magasabb valamivel az arány.

Összességében Magyarországon látják a legpozitívabbnak az euró lehetséges hatásait, az emberek 64 százaléka szerint a közös devizát használó országok jól jártak a bevezetéssel. Csehországban ugyanez az arány csak 49 százalék, míg a lengyeleknél 56 százalék - írta a portál.

Saját bevallása szerint még mindig csak a magyarok 14 százaléka áll teljes mellszélességgel az euró bevezetése mellett, bár ez az arány egy év alatt 6 százalékponttal emelkedett. Emellett 43 százalék inkább támogatja a belépés, mint nem, vagyis összességében 57 százalék a pozitív válaszok részaránya. Mindössze a válaszadók 10 százaléka utasítja el mereven a magyar eurót, ennél kisebb arányt csak Romániában mértek. A cseheknél viszont az emberek 40 százalékának esze ágában sincs lecserélni a koronát az euróra.

Ezzel szemben mindössze az emberek kevesebb mint negyede gondolja, hogy Magyarország jelenleg készen áll az euróra - ez az arány Lengyelországban 14 százalék, ráadásul az utóbbi három évben egyre többen érezték úgy, hogy megérett a helyzet a magyar euróra.

A magyarok 48 százaléka szerint az eurózónához való csatlakozás összességében pozitív hatással lenne az országra, 44 százalék viszont ennek éppen az ellenkezőjét gondolja - vagyis erősen megosztott a magyar társadalom a kérdésben.

Az Eurobarométer szerint a magyarok legnagyobb része úgy gondolja, hogy még 5-10 évet várni kell, mire be tudjuk vezetni az eurót, míg a válaszadók harmada szerint sosem kerül erre sor. Ráadásul 52 százalék szerint ha egyszer mégis megvalósul a magyar euró, akkor annak egyik következménye az lesz, hogy emelkednek az árak.

HOZZÁSZÓLÁSOK