2020. június 1-vel a közfinanszírozott szolgáltatók után a magánegészségügyi szolgáltatóknál keletkezett adatok is megjelennek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerében. Ennek értelmében 2020. júniusától a magánorvosok által felírt eReceptek és az elvégzett ellátások, beavatkozások adatai is elérhetővé válnak az EESZT-ben. A kezelőorvosok számára pedig hozzáférhetővé válnak a páciensek más intézményekben meglévő vizsgálati eredményei, gyógykezelési, gyógyszerelési és betegadatai - írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A rendszer módosítását azzal indokolják, hogy a korszerű egészségügyi ellátás szempontjából elengedhetetlen, hogy a betegadatok egy helyről elérhetőek legyenek minden kezelőorvos számára, függetlenül attól, hogy a szolgáltatásokat államilag finanszírozott vagy magánszolgáltatói rendszerben vették igénybe a páciensek. A közegészségügy mellett maguk az állampolgárok is jobban járnak: egyre több, az egészségügyi ellátásukkal kapcsolatos adatot követhetnek figyelemmel az EESZT Lakossági Portál felületén (eeszt.gov.hu).

A portálon minden egészségügyi adat megtalálható, melyeket az EESZT-hez csatlakozott intézmények 2017. november 1-jét követően feltöltöttek. Megtekinthetők például a zárójelentések, laborleletek, eReceptek és értesítés is kérhető, ha valamilyen dokumentum - beutaló, vény, egyéb egészségügyi dokumentáció - kerül rögzítésre a pácienssel kapcsolatban az EESZT-be.