Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Hárommillió magyar állampolgár összesen átlagosan 933 ezer forintos nyugdíjcélú megtakarításának nyílt államosítására tett kísérletet jelent Orbán Viktor pénteki kijelentése, amely szerint „rövid idő alatt kikerülnek a nyugdíjrendszerből a magánnyugdíjpénztárak, a magyar nyugdíjrendszer pedig kétpilléres lesz."

A Stabilitás Pénztárszövetség közleményben hívta fel a pénztártagok figyelmét arra, hogy a magánpénztári egyéni számlán felhalmozott nyugdíjcélú megtakarítások magántulajdont képeznek, ahhoz az állam csak abban az esetben férhet hozzá, ha a tag önként visszalép az állami tb-rendszerbe.
 

A szövetség álláspontja szerint a kormányfő kijelentése az emberek megtakarításainak nyílt államosítására tett kísérletként értelmezhető. Juhász Istvánné főtitkár érthetetlennek tartja, hogy a kormányzat és a kormányfő az általuk többször kezdeményezett tárgyalásos út helyett erővel, fenyegetéssel, a magánpénztári rendszer iránti állampolgári bizalom megingatásával igyekszik elérni, hogy 3,041 millió pénztártag 2841 milliárd forintnyi egyéni számlán felhalmozott megtakarítását önként átadja egy ismeretlen, „a kormány által kijelölt szerv részére".

A Stabilitás Pénztárszövetség közleményében kiemelte: a magántulajdon védelmét az Alkotmány garantálja, a kormánynak hangzatos kijelentéseken kívül nincs eszköze a magánpénztári egyéni számlán felhalmozott, tagonként átlagosan 933 ezer forintra tehető nyugdíjcélú megtakarítás állomosítására.

A főtitkár szerint attól, hogy a miniszterelnök ezt szeretné, a magánpénztárak még nem szűnnek meg. Az Országgyűlés által 2010. október 25-én elfogadott törvény ugyanis csak a lehetőségét teremti meg annak, hogy aki akar, önként visszatérjen az állami nyugdíjrendszerbe.

Azt azonban érdemes mindenkinek alaposan megfontolni, hogy megéri-e a váltás, ugyanis a pénztáraknál jelenleg egyéni számlán kezelt és örökölhető vagyon helyett az állam csak egy biankó ígérvényt tud arra adni, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor a visszalépő tag állami nyugdíjra lesz jogosult. A magánpénztáraknál most egyéni számlán hozamot termelő államkötvényeket és részvényeket viszont a visszalépők után a pénztáraknak azonnal át kell adniuk egy meg sem nevezett, „a kormány által kijelölt szerv részére".


A Stabilitás Pénztárszövetség addig nem látná szerencsésnek az állami rendszerbe való visszalépést, amíg a kormány nem tisztázza azokat a részletszabályokat, ami alapján mindenki egyénileg ki tudja számolni, hogy melyik rendszerrel jár jobban, mert öröklés esetén például rosszabbul is járhatnak.

Az átlépés ugyanis egyirányú, a visszatérés a magánpénztári rendszerbe a jelenlegi információk szerint nem lesz lehetséges. A tagok pénze a pénztárakban mindenkor az állami rendszerrel megegyező biztonságban van: a pénztáraknak mindenképpen ki kell fizetniük a tagjaik számláin felhalmozódott tagi díjak inflációval növelt összegét, amit a Pénztárak Garancia Alapja is biztosít. Vagyis a tagokat semmiféle kár nem érheti, befizetéseik hosszú távú értékállósága garantálva van a magánpénztári rendszerben -  hangsúlyozza a pénztárszövetség.