A szakmaközi szervezet már 2012 harmadik negyedévében előre jelezte, hogy 2013-ban az ágazatban erős keresleti piacra lehet számítani. A prognózis pontosnak bizonyult: egész évben jelentős kereslet mutatkozott mind a tej, mind a tejtermékek iránt. A kereslet oka, hogy uniós és a világ más részén lévő országokban csökkent a tejtermelés. Mindez az egész évben folyamatosan felfelé húzta az árakat: míg 2013 elején a tej felvásárlási ára 90-92 forint körül mozgott literenként, addig az év végére megközelíti a 108-110 forintot. November végén már 105 forint volt a tej literenkénti ára. Ez pedig azt jelenti, hogy a gabonaárak jelentős év közbeni esése miatt a tejtermelés jövedelempozíciója 2013-ban javult.

A feldolgozók a tej felvásárlási árának emelkedését kénytelenek voltak érvényesíteni átadási áraikban is. Főként a vezértermékek - például a 2,8 százalékos zsírtartalmú, valamint a hosszan eltartható UHT tej, a trappista sajt, a tehéntúró és a vaj - átadási árai emelkedtek. Az átadási áremelés átlagosan 15-20 százalékot tett ki. Ezt a kiskereskedők csak részben hárították át a fogyasztókra, így egy év alatt átlagosan 10-15 százalék volt a fogyasztói áremelkedés a tejtermékek belföldi piacán. A fogyasztás ugyanakkor csak minimális mértékben csökkent. A szakmaközi szervezet adatai szerint a tej- és tejtermékfogyasztás a magyar piacon 2013-ban stagnált az előző évhez képest.

A Tej Terméktanács 2013-ban kidolgozott egy ágazati fejlesztési koncepciót, amely a további fejlődés lehetséges irányait jelölte ki - mondta Lukács. A cél, hogy a most induló uniós költségvetési időszakban a magyar tejágazat ne jusson a cukoripar sorsára. A stratégia a fejlesztési források elosztására, a piacszabályozás további fejlesztésére valamint az ágazatban megvalósítandó innovatív fejlesztésekre tesz javaslatot. Lépni azért is kell, mert a rendelkezésre álló információk szerint 2015-ben az EU-ban megszűnik a tejkvóta rendszere.

Lukács szerint már látszanak azok a belső jelek az ágazatban, hogy a mostani keresleti piac nem marad fenn sokáig, és 2014 második negyedévétől ár-visszarendeződés várható. Ennek pontos időpontját és hatásait még nem lehet megbecsülni, de a keresleti piac húzó hatása jövő év közepe táján megszűnik, amire a terméktanács szerint az ágazat szereplői hosszú távú szerződéses kapcsolatok kialakításával készülhetnek föl.