A magyarok harmada nem tudja kivenni az összes szabadnapját

A hazai munkavállalók harmada nem veszi ki összes szabadnapját, a szabadnapokból átlagosan 36 százalék marad meg év végén - derül ki a Profession.hu "Szabadság - élünk vele?" című kutatásából.
MTI, 2014. május 22. csütörtök, 12:45
Fotó: Reuters

A 4000 dolgozó bevonásával készült reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 31 százaléka nem tudja kivenni összes szabadnapját. Ezek a munkavállalók döntésüket az esetek felében az elvégzendő munka mennyiségével magyarázták, tízből négy esetben a helyettesítés nem megoldott és további 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy nincsen pénze nyaralásra.

A megkérdezettek 10 százaléka nem szeret kiesni a munkából, 5 százalékuk pedig kifejezetten munkamániásnak tartja magát. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a rosszabb anyagi helyzetben lévők körében a szabadnapok legalább fele megmarad az év végén - olvasható a közleményben.

Bár a válaszadók 40 százaléka kevésnek találja az adott évben kivehető szabadnapok számát, minden második dolgozóval előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra, 2 százalék pedig egyáltalán nem vett ki szabadságot. A ki nem vett szabadnapokat a dolgozók több mint felének nem fizeti ki munkáltatója.

A megkérdezettek 52 százaléka maga dönti el, mikor megy pihenni, a dolgozók 71 százaléka pedig több részletben veszi ki szabadnapjait.

A munkavállalók 34 százaléka egy hétre, 20 százaléka pedig ennél rövidebb időre utazik el. Vannak olyan munkahelyek - az esetek 6 százaléka -, ahol több mint 3 hétig pihenhetnek az alkalmazottak a nyári időszakban.

A résztvevők 35 százaléka külföldi szállodában szeretne pihenni, azonban erre csak 9 százaléknak van lehetősége. Minden harmadik munkavállaló belföldön barátait, ismerőseit látogatja meg, vagy panzióban, apartmanban nyaral - derül ki a felmérésből.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jobbajobb, 2014.05.22 19:26

..aki nem adja ki a szabadságot ,azt a munkáltatót jól meg kell büntetni ....minden ki nem adott nap 1 milla ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html