A MÚOSZ az Alkotmánybírósághoz fordul

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) meggyőződése, hogy a kormány tegnapi lépése, amellyel az egy alapítványhoz kerülő médiacégeket kivonja a versenyhivatal és a médiahatóság engedélyezési eljárása alól, törvénytelen, sérti a pártatlan és sokszínű tájékozódás biztosításának alkotmányos követelményét, valamint a média- és a versenytörvény tételes előírásait - adta hírül a szövetség.
Domokos László, 2018. december 6. csütörtök, 14:06
Fotó: Pixabay

A hatósági ellenőrzés kikerülését célzó kormányzati trükk nyílt beismerése annak, hogy a - legalább a megyei lapok és az országos rádiók piacán mindenképpen - monopolhelyzetű médiamamut a vonatkozó törvények betartása esetén semmiképpen sem mehetne át a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szűrőjén - fogalmazott közleményében a MÚOSZ.

A szervezet álláspontja szerint a miközben a kormányrendeletben semmilyen indoklás nem szerepel, az utólagos szóbeli magyarázat olyan érveket említ (a nyomtatott médiakultúra és a megyei lapok megőrzését), amelyeket egy tévécsatornákat, rádióadókat és online platformokat is tömörítő médiacsoport esetében Európa egyetlen államában sem venne senki komolyan.

A MÚOSZ mindezért az Alkotmánybírósághoz fordul, és azt kéri a testülettől, hogy mondja ki: a médiaholding létrehozása nem közérdek, és nem írhatja felül a szabad tájékozódás, illetve tájékoztatás alkotmányos garanciáit.

HOZZÁSZÓLÁSOK