A nemzetbiztonsági bizottság támogatja az AH új főigazgató-jelöltjét

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága pénteki ülésén ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett alkalmasnak találta Kiss Zoltánt az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatói posztjára.
MTI, 2015. augusztus 28. péntek, 11:47
Fotó: Napi.hu

Kiss Zoltán bizottsági meghallgatása nyílt üléssel kezdődött, rövid bemutatkozását követően azonban - kérésére - zárt ülést rendeltek el. Az ülés nagyjából egy órával később ért véget. Még a szavazást megelőzően Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke azt mondta: Kiss Zoltán részletes tájékoztatást adott a többi között az AH jelenlegi helyzetéről, annak jövőbeli terveiről, gazdasági biztonsági kérdésekről, valamint a migrációs helyzettel és az embercsempészettel kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.

Az MSZP-s politikus kiemelte: Kiss Zoltánt végzettsége, munkatapasztalata, valamint az elmúlt években - különösen a Quaestor-ügy nyomán felmerült gazdasági biztonsági kérdésekben, a hasonló esetek jövőbeli elkerülése érdekében - végzett munkája alapján alkalmasnak találja az AH főigazgatói posztjára, de tartózkodni fog a szavazáson. Molnár Zsolt döntését azzal indokolta, hogy az AH nem választható el a kormányzattól, amelyet az MSZP nem támogat.

A bizottság MSZP-s elnökén kívül még Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő tartózkodott a szavazáson. Döntését sem az ülésen, sem azt követően nem indokolta. A testület többi tagja, köztük a kormánypárti képviselők, valamint az LMP-s Szél Bernadett támogatta Kiss Zoltánnak az AH főigazgatójává való kinevezését. Szél Bernadett az ülés után azt mondta: Kiss Zoltánt bemutatkozása, valamint a különböző kérdésekre adott válaszai meggyőzték alkalmasságáról.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a zárt ülés után arról beszélt: a Kiss Zoltán által bemutatott program egyértelművé tette, hogy jó főigazgatója lehet az AH-nak, szakmailag megalapozott munkát tud végezni. Kitért arra is, hogy Kiss Zoltán már a 2010-es kormányváltás előtt is a területen dolgozott. A jelölt egy kormányokat átívelő szakember, így a kormánypártok egy "szakmai megalapozottságú kinevezést" támogattak - mondta Németh Szilárd.

Göbölös László dandártábornok, az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi főigazgatója maga kérte felmentését beosztásából, és a miniszterelnök 2015. március 15-ei hatállyal mentette fel. Azóta Földes Gyula főigazgató-helyettes irányítja a szervezetet.

Az AH főigazgatóját a belügyminiszter előterjesztésére a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A főigazgató alkalmasságáról az előterjesztés előtt a nemzetbiztonsági bizottság foglal állást.

Pintér Sándor belügyminiszter múlt kedden kezdeményezte Kiss Zoltán ezredesnek az AH főigazgatóvá való előterjesztését megelőző nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatását. A belügyminiszter nevében Tasnádi László, a BM rendészeti államtitkára a testületnek való ajánlásában azt mondta: Kiss Zoltán ezredes bebizonyította az elmúlt években, hogy szakmailag felkészült, átgondolt döntéseket hoz, az AH főigazgatói posztjára való "alkalmassága nyilvánvaló".

A 34 éves Kiss Zoltán 2005 óta teljesít hivatásos szolgálatot. Részt vett az AH jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája munkájában. A BM-ben a védelmi és nemzetbiztonsági koordinációs tevékenység különböző területein dolgozott, a tárca rendészeti államtitkárságának rendészeti koordinációs főosztályának vezetője is volt. Május 16-a óta az AH szervezeti átalakítása érdekében szükséges feladatok koordinálásáért, végrehajtásuk biztosításáért felel miniszteri biztosként.

HOZZÁSZÓLÁSOK