A magyar kormány részéről semmilyen előzetes értesítést vagy hivatalos megerősítést ezzel kapcsolatban a jelen pillanatig nem kaptunk, mi is a sajtóból értesültünk a hírről. Ezt rendkívül sajnálatosnak tartjuk, mert az ilyen típusú ügyeket minden esetben célszerű közvetlenül egymással tisztázni - nyilatkozta az Indexnek Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete.

A diplomata arra reagált, hogy Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán bejelentette, teljes körű vizsgálatot kezdeményeznek a Norvég Alap pénzfelhasználásával kapcsolatban. A Miniszterelnökség a vizsgálat lefolytatására a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) kéri fel.

A magyar fél azzal vádolta meg a pályázati támogatásokat nyújtó alapot, hogy az ellenzéki LMP-nek juttat bújtatott pénzeket.

A nagykövet az Indexnek elmondta: amennyiben az értesülés igaz, és valóban indul egy vizsgálat a Kehi részéről, ennek semmilyen okát vagy szükségességét nem látják. Ugyanakkor azt is megjegyezte: meglepődve tapasztalják, hogy a magyar kormány továbbra is fenntartja a Norvég Civil Alappal kapcsolatos vádjait, melyeket Vidar Helgesen EU-ügyekért felelős miniszterük Lázár Jánosnak írt hivatalos levelében határozottan visszautasított.

A nagykövet szerint már korábban is többször egyértelművé tették, hogy a magyar kormány Norvég Civil Alappal kapcsolatos véleménye és az EGT/Norvég Alapok kifizetéseinek felfüggesztése között semmilyen összefüggés nincsen, ennek megfelelően az úgynevezett nemzeti kapcsolattartóról szóló tárgyalások menetére nincsenek hatással a Civil Alapot ért kormányzati kritikák.

A cél az, hogy az intézményrendszerrel kapcsolatban minél hamarabb megnyugtató megoldás szülessen - jelentette ki Tove Skarstein asszony hozzátéve, hogy jelenleg mindkét fél a tárgyalások előkészítésén dolgozik annak érdekében, hogy rendezni tudják a nemzeti kapcsolattartó ügyét is.