A Pénzügyminisztérium szerint az első félévben az államháztartási hiány eléri a GDP 3,1 százalékát, a teljes évre pedig a tervnek megfelelő, 3,6 százalékos deficit várható. A tárca mai sajtótájékoztatóján elhangzott: két tétel van, ami a tervezettől eltérően alakul. Az egyik a múlt év harmadik negyedéve után visszaigényelt áfának azon része, amelyet az adóhivatal a tételes vizsgálat után az idén fizetett vissza. Ehhez a 127 milliárd forinthoz jön hozzá a 2004-ben faktorált mezőgazdasági tamogatás 46,5 milliárd forintos összege. A két tétel összesen a GDP 0,8 százalékát teszi ki. Szakértők szerint a Pénzügyminisztérium elővette a tavalyi forgatókönyvet, és azzal próbálja hitegetni a piacot, hogy a decemberi többlet kompenzálja majd év során felhalmozódott deficitet. Suppan Gergely, a Takarékbank szakértője közölte: a pénzügyi tárca rengeteg kiadást (13. havi kifizetése, áfavisszautalások, agrárkifizetések) tolt át a múlt évről az ideire, amelyek rontják az ezévi mérleget. Az elemző szerint a félév végére kitűzött 3,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány reális, ám az év egészére vonatkozó nem tartható. Suppan a nyugdíjkorrekció nélkül az idén 5 százalék körüli GDP-arányos deficit várható, azaz a szakértő a kormány terveiben szereplő 1024 milliárd forinttal szemben 1260 milliárdos hiányra számít. Számos rejtett akna van az államháztartásban, így például az alultervezett gyógyszerkassza, a kezdődő orvosperek, illetve a visszatartott áfa - fogalmazott a szakértő. További kockázat, a vártnál esetleg lassabb gazdasági növekedés, amire egyre több jel utal. Alacsonyabb tempónál ugyanis mérséklődő adóbevételekkel kell számolni. Pintér András, az IEB szakértője szerint is problémát okozhat, ha nem sikerül a terveknek megfelelő GDP-bővülést elérni. Hozzátette: a piac nem veszi komolyan a Pénzügyminisztérium prognózisait, de egyelőre elfogadhatónak tartja a deficit mértékét. Pintér ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nőtt egy nagyobb túllépés kockázata, ami heves piaci rekaciókhoz vezethet - tette hozzá Pintér. Azt, hogy a PM-prognózisokban nem hisz, jelzi, hogy a forint erősödéssel várta a hiányprognózis bejelentését, s utána sem gyengült. Kolba Miklós, az ING Bank tradere elmondta: a forint az amerikai inflációs adat közzététele után erősödött az euróval és a dollárral szemben. Ennek köszönhetően délután 5 óra körül az euró 251,80/90, az amerikai deviza pedig 199,30/50 forintos szint körül mozgott, ami 1-1 forintos változás a reggeli nyitáshoz képest.