Meglepetést okozott az államháztartási hiány nagyságrendje, az első féléves általános tartalékból például csupán 3,4 millió forint maradt - jelentette ki a Pénzügyminisztérium mai sajtótájékoztatóján László Csaba, a tárca vezetője. Az új kormány száznapos programjának finanszírozásáról egyelőre nincsenek részletek, ám másfél héten belül mindenről döntés születik. Az szinte bizonyos, hogy a gyógyszerár-támogatási keretet növelik, ellenkező esetben a kassza október végére kiürülne. Az, hogy a GFS szerinti hiány 1 százalékponttal haladja meg a 3,2 százalékos tervet azt jelenti, hogy az uniós metodika szerinti deficit is hasonló mértékben emelkedik, azaz az 5,9 százalékra rúg. Arra vonatkozóan, hogy az év végén végül mekkora lesz az államháztartási hiány, László nem közölt becslést, s nem bocsátkozott jóslatokba a jövő évi deficitet illetően sem. A PM szóvivője, Máté Dániel a korábbinál átláthatóbb minisztériumot és nagyobb nyilvánosságot ígért. A KSH-nál és az MNB-nél megszokott módon többek között publikációs naptárt is közzé tesz majd a tárca - jelentette ki Máté.