Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ezt követően a szokásos közbeszerzési eljárás során választódtak ki a kivitelezők, erre pedig a fejlesztési kabinetnek semmilyen befolyása nem lehetett - közölte a korábbi nemzeti fejlesztési miniszter, a Miniszterelnökség jelenlegi államtitkára.

A politikus Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt budapesti amerikai nagykövet azon, a diplomata könyvében megjelent kijelentésre reagált, miszerint miniszterként Orbán Viktor miniszterelnökkel hetente átnézték a középítkezések listáját és eldöntötték, hogy mely pályázatok nyerjenek.

A fejlesztési kabinetet, amelynek a nemzeti fejlesztési, illetve a nemzetgazdasági miniszter mellett a kormányfő és Lázár János, akkori miniszterelnökséget vezető államtitkár voltak a tagjai, 2012 nyarán azért hozták létre, hogy felgyorsítsák az uniós források felhasználását. Az üléseken négyen döntöttek arról, hogy mely projektek kapjanak prioritást nemzetgazdasági szempontból, illetve melyek alkalmasak a közbeszerzési eljárások kiírására - ismertette a rendszert a politikus.

Kérdésre válaszolva közölte: nem kíván jogi lépéseket tenni a volt nagykövet kijelentései miatt, mert az mosakodásnak tűnne a számára. Ugyanakkor amennyiben az ellenzéki pártok feljelentést tennének ellene az üggyel kapcsolatban, áll a vizsgálatok elébe - mondta Németh Lászlóné.