Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétfőn negyed egykor bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, mely szerint a bevásárlóközpontban bomba van. A rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette, a bevásárlóközpontot kiürítette.

A Készenléti Rendőrség tűzszerészei kutattak bomba után, tájékoztatta a rendőrség a Napi.hu-t kora délután, miután több olvasó is jelezte, hogy rendőrök vezették ki az embereket az épületből. A beszámolók szerint a vásárlóknak csak annyit mondtak, hogy "technikai okokból" kell elhagyniuk a helyszínt, a bevásárlóközpont bejáratait egyenruhások biztosították több órán keresztül.

A terület átvizsgálásával a rendőrség nagyjából háromnegyed 3-ra végzett. A BRFK arról tájékoztatta lapunkat, hogy sem robbanóanyagot, sem robbantásra alkalmas eszközt nem találtak a Westendben. Az épületet ezért újra megnyitották.

Az ál-bejelentő, akár börtönbe is kerülhet: a rendőrség közveszéllyel való fenyegetésért vonhatja felelősségre. Az ilyesmi nem ritka: tavaly 3 milliószor hívták feleslegesen a 112-es segélyhívót, ráadásul 92 ezren bizonyítottan rossz szándékkal telefonáltak.