Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói, több társszervvel együttműködve csütörtök éjszaka összehangolt ellenőrzést tartottak egy  József Nádor téri szórakozóhelyen.

Itt tetten érték az alkalmazottakat, akik egy japán állampolgár részére két rövidital, illetve két üveg pezsgő elfogyasztása után 170 000 forintról szóló számlát állítottak ki, majd az utcán lévő bankautomatához kísérték - olvasható a rendőrség oldalán.

Az akciót felderítőmunka előzte meg. Kiderült, hogy az elmúlt másfél évben legalább 13 külföldi sértettet 1 millióval károsított meg a bűnszövetségben működő csoport.

A szórakozóhely alkalmazásában álló hölgyek a turistákat az utcán szólították le és invitálták be, akár egy szülinapi ünnepség meghívója ürügyén, ahol a személyzettel együtt történő italfogyasztás után irreálisan magas összegeket kellett fizetniük. Előfordult olyan eset is, amikor két röviditalért, egy pohár pezsgőért és egy pohár narancsléért 150 000 forintot kértek.

A rendőrök négy személyt (a tulajdonost és három alkalmazottat) elfogtak és csalás, illetve más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.​

A videó forrása: Police.hu