A tündérmesének vége - hatalmasat zuhant a magyar ipar (bővítve)

Folytatódott a hónapok óta tartó negatív tendencia, de ekkora visszaesésre az elemzők sem számítottak.
NAPI, MTI-Eco, 2013. január 8. kedd, 09:01

Az előzetes adatok alapján 2012 novemberében 6,9 százalékkal maradt el a magyar ipari termelés a 2011 novemberitől - közölte a KSH. Az elemzők 3-3,5 százalékos visszaesést vártak. Októberben 3,8 százalékos mínuszt mértek a statisztikusok.

A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés az év első tizenegy hónapjában 1,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index novemberben 0,1 százalékkal csökkent.

Egyértelműen kedvezőtlennek ítélik az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett, novemberi ipari termelésre vonatkozó előzetes adatokat. Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője szerint a jelentős visszaesést részben bázishatás okozta. Igen kedvezőtlen - állapítja meg -, hogy az októberi 3,8 százalék után további 0,1 százalékkal zsugorodott az ipari termelés az előző hónaphoz viszonyítva.

Az októberi részletes adatok alapján az alágazatok többségében - azaz 13-ból 9-ben - növekedés volt. Ezek azonban nem tudták ellensúlyozni a számítástechnikai, telekommunikációs, elektronikai gyártás 26 százalékos mélyrepülését. Az igen gyenge hazai ipari termelés követi a régiós trendet, mivel a cseh ipari termelés munkanaphatással kiigazítva 6,2 százalékkal zuhant novemberben - teszi hozzá a Takarékbank senior elemzője.

A következő hónapok is igen bizonytalanok - véli. A külső kereslet továbbra is igen gyenge, miközben a belső kereslet élénkülésére sem lehet számítani, ezzel szemben az új kapacitások részben ellensúlyozhatják a negatív hatásokat.

Tavaly összességében 1 százalékkal csökkenhetett az ipari kibocsátás, míg idén az Audi győri üzemének elindulásával, a Mercedes-üzem kapacitásának felfutásával, bázishatások miatt és némileg kedvezőbb külső kereslet mellett 3,5 százalék körül növekedhet az ipari termelés.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője a lényeget tekintve egyetért kollégájával. Kiemelte ugyanakkor, hogy a Suzuki esztergomi gyárának termeléscsökkenése, valamint a számítástechnikai és telekommunikációs ipar mélyrepülése jelentősen meghatározta a novemberi kedvezőtlen folyamatokat. A decemberi adatok még módosíthatják az összképet, ám ez szerinte esetleges, mivel az év utolsó hónapjában általában hektikus az ipari termelés. Így nehezen becsülhető előre, végül is milyen hatás érvényesül majd a magyar ipari termelés alakulásában. A kedvezőtlen folyamatok ugyanakkor az elemző szerint hathatnak a monetáris politikára is, mivel további alapkamat-csökkentésre ösztönözhetik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsát - vélte az elemző.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

elmufioka, 2013.01.09 00:40

@rw:
Szerintem már a "spontán" privatizáció elég volt, hogy arrafelé induljunk. Nem mindig a méret a lényeg.

@szkiita:
".."Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index novemberben 0,1 százalékkal csökkent...
"
..ez azért többet mond ..."
Na és mit mond, te fejőstehén?
Olyan kár, USE-val ketten majdnem rájöttetek a lényegre. Az a baj, hogy USE is csak eddig (http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/ipe/ipe21211.pdf) olvas utána a dolgoknak. Legszívesebben betiltatnám az "előző év azonos időszakában" típusú idősorokat, ennyi kiigazítás mellett teljesen értelmetlenek. Én tovább olvastam, tart a KSH értelmes idősorokat is, fix viszonyítási pontú volumenindexeket: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_oia003.html
Veled szkiita, meg az a baj, hogy annyira átlátszó amikor mentegetsz valakit. Ha kicsit utánaolvasnál, tudnád, hogy a szezonális kiigazítás halandó ember számára követhetetlen szűrés eredménye: trend-ciklus, szezonális, valamint véletlen komponensre kell bontani az idősort. A felbontás maga sem egyértelmű, additív, multiplikatív és logadditív lehet, de arra még nem jöttem mi szerint választják a modellt.
Például ismerek egy szezonális ipari komponenst az energiaiparra vonatkozóan. Novemberben mindig sokkal erősebb hónap októberhez képest a rövid napok és a hideg miatt. Viszont van egy időjárásfüggő véletlen komponense is, hogy mennyire felhős az idő, és mennyi a havi átlaghőmérséklet. Az idén pedig úgy néz ki novemberre a villamos alág összeszedett egy szinteltolódást: a sok éves szokásával ellentétben nem állt vissza az export-import szaldó 5-10%-ra, hanem 17%-on ragadt. És valószínű ez még nem minden.
Az a baj, hogy ezt az utóbbi szinteltolódást nem mindegy hogyan értelmezzük. Ha azt mondjuk, hogy az ebből adódó mínuszok nem írhatók az ipar rovására, mert mostantól az lesz a mérvadó, hogy novemberben 17% az export-import szaldó, akkor novemberi adatokból ki kell szűrni kb. 10% villamosenergia-termelés volumencsökkenést, és előáll a "csak" 0,1% csökkenés. Ha viszont azt mondjuk, hogy a kormány lépései következtében szorulunk ekkora importra, akkor a 10% kiszűrése szezonális kiigazítás keretében néhány tized százalékos kozmetikázást jelent.
De persze az ilyen döntésekről nem beszél senki. Kíváncsi leszek a részletes adatokra 16-án.
Egyébként abban igaza volt USE-nak, hogy egy hónapból nem érdemes sok messzemenő következtetést levonni. Ezért volna érdemes megfogadni bogyu észrevételét. Erre jó a USE által linkelt fájlban a "évkezdettől" oszlop. Inkább év vége felé érdemes olvasgatni, mert addigra az évközi munkanap és egyéb átmeneti hatások kiegyenlítődnek. Lényegében ott látni azt a bizonyos 1,5%-ot. De azt is, hogy az év előrehaladtával maradt le egyre jobban az ipar teljesítménye a tavalyihoz mérve, egy 11. hónaphoz képest erős levágással a végén. Vagyis egy lefelé tartó trenddel és egy pici váratlan friss sokkal nézünk szembe.
Hogy a brókereket ez megijesztette, azt meg tudom érteni. A többi tekintetében pedig várom a decemberi adatokat. Ha a kiigazítatlan index nem lesz legalább 94%, nem fogja túl jól venni a januári változásokat az ipar. Annyit már tudok, hogy decemberben a villamosenergia-import 14% volt, ami szintén kb. 10%-kal több, mint szokott lenni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.01.08 14:57

@ZalanIvan: Meg az utána következő kormány a szdsz -mszp....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw, 2013.01.08 14:53

@ZalanIvan:
Csak szólok hogy a privatizáció nem Antalék alatt volt a legdurvább. 96-ra Hornék (Bokros) már több mint kétszer akkora vagyont privatizáltak mint Antalék, ekkor ment az összes nagy cég a MOL-tól kezdve a közszolgáltatókig.

Pár éve kiszámították hogy a teljes privatizált vagyont kb 3000mrd Ft-ért értékesítették, ami fogalmazzunk úgy kissé alulértékelt, de emellett a privatizáció teljes költsége 1500mrd Ft volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.01.08 14:41

@coni: Nem, ezt nem hiszem.
Az arcátlan rablás, amit a Kétharmad bemutat, orvosolható.
Úgy hívják: kisajátítás - kártalanítás nélkül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2013.01.08 14:04

Blama, ZalanIvan

Jogos az eredeti privatizáció nem volt hibátlan.

Ugyanakkor az ország jelenlegi erőltetett "újra-privatizálása", azaz az ország vagyonának újraosztása (értelemszerűen előbb államosítása, majd simicskázása)végérvényesen padlóra tesz minket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html