Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A piaci források szerint idén már szinte bizonyosan nem lépnek egyik, a kabinet által korábban beígért állami kivásárlás kapcsán sem az energiapiacon. Így a beharangozott tervek ellenére mégsem vásárolja meg az állami ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a dél-alföldi áramszolgáltatót, a francia tulajdonosi hátterű EDF Démász Zrt.-t - írja a Magyar Nemzet alapján az Index.

A gázüzletág gyors államosítása után tehát a villamosenergia-szektor nem kerül egyhamar köztulajdonba, ami azt is jelenti, hogy a kormány látszólag feladta az energiapiac egységesítésére vonatkozó céljait. Az EDF Démásznak mintegy 755 ezer ügyfele van, és 32 ezer kilométeres elosztóhálózatot üzemeltet, így az ügylet meghiúsulásának nemzetgazdasági szempontból is jelentős fejlemény. És idén már történt hasonló eset: az ENKSZ Zrt. még januárban átvette volna a német RWE-től az Elmű-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt.-t, ám a több mint kétmillió ügyféllel bíró cég végül szintén magántulajdonban maradt, hiába írtak alá szándéknyilatkozatot az eladásról - írja a Nemzet.

Az árampiaccal szemben a földgázüzletágban az év végéig egyeduralkodóvá válik az állami Főgáz Zrt. December 30-án egyesül majd a Főgáz és az ugyancsak kizárólagos állami tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató, a társaság általános jogutódja a Főgáz lesz. Ez a lépés pedig azt jelenti, hogy valamennyi hazai lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki az év végétől.

Az állami MVM Magyar Villamos Művek ZRt. emellett az erőműpiacon is terjeszkedne, a svájci tulajtól venné meg a Csepel II. földgázerőművet, és az RWE többségi tulajdonában lévő Mátrai Erőműben is növelné részesedését.