A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat felhívja az  emberi erőforrások miniszterét, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a  nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával készítse el a  Budavári Palota F épülete nemzeti könyvtári funkciójának megújítását megalapozó tervezési programot szeptember 15-ig.

Ugyancsak az előbbi három miniszternek kell augusztus 31-ig meghatároznia azt, hogy hol legyen a raktár és az mennyiből valósítható meg.

A belügyminiszter pedig azt a feladatot kapta, hogy azonnal gondoskodjon az OSZK informatikai rendszerének a fejlesztéséről, a forrást pedig a nemzetgazdasági- és az emberi erőforrások miniszterével közösen kell előteremtenie. Egy 2013-as kormányhatározat tilalmat rendelt el az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknél az informatikai eszközök beszerzésére. Ezért a mostani határozat kimondja, hogy az OSZK informatikai fejlesztésére ezt nem kell alkalmazni.