A munkanélküliek száma 293 ezer volt július-szeptemberben, ezzel a munkanélküliség 6,4 százalékra csökkent az előző három havi 6,7 százalékról - adta hírül a KSH.

A munkanélküliségnél a nyári csökkenő trend meg szokott torpanni, július-szeptemberre azonban ez nem történt meg, a vártnál kedvezőbb lett a ráta. Ez elsősorban a közfoglalkoztatásnak köszönhető, mert a statisztikai hivatal adatai szerint 226 ezer ember dolgozott így, az összes foglalkoztatott 5,3 százaléka - véli Barczel Vivien, az Erste Bank Zrt. makroelemzője.

Várakozása szerint azonban az év hátralévő részében kissé emelkedhet a ráta a szezonális hatások miatt. A közfoglalkoztatottak számának előrejelzése azonban bizonytalan, ha ugyanis marad a nyáron regisztrált létszám, az tompíthatja a szezonális hatásokat. Idén átlagosan 7 százalékos munkanélküliségi rátára számít, jövőre pedig ennél alacsonyabb, 6,5-6,6 százalék lehet az állástalanok aránya.

A szezonális hatásoknak megfelelő mértékben, 13 800-zal nőtt a foglalkoztatás a június-augusztusi átlaghoz képest. Egy év alatt több mint 116 ezerrel, 4,265 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma, ami a rendszerváltás óta nem látott szint. A foglalkoztatottak számának növekedése részben a közfoglalkoztatottak több mint 52 ezres növekedésének köszönhető, de a gazdaság munkahelyteremtő képességét tükrözi, hogy az elsődleges munkaerő-piacon is mintegy 49 ezer új munkahely jött létre egy év alatt - kommentált Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.

A szakemberhiány fokozódására utal, hogy az iparban és az építőiparban is csökkent a foglalkoztatotti létszám növekedésének üteme, az építőiparban például 6400-as növekedés volt, szemben az első két negyedévben mért 20-20 ezres bővüléssel. Ezzel szemben kiugróan, több mint 101 ezerrel bővült a foglalkoztatás a szolgáltatások területén, ezen belül a piaci szolgáltatóknál 37 300-zal emelkedett a létszám. A szakértő szerint bíztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések többnyire továbbra is a foglalkoztatási szándék növekedését jelzik.

Suppan szerint a szezonális hatások és a javuló munkapiaci kilátások miatt 2015 második felében 6 százalék közelébe mérséklődhet a munkanélküliségi ráta. Idén így 6,9 százalékra, jövőre pedig 6,5 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 7,7 százalékról.

Az NGM szerint két és fél évtizede nem mértek ilyen magas foglalkoztatottságot Magyarországon, a 6,4 százalékos munkanélküliségi ráta pedig több mint tízéves mélypontnak számít.