A Központi Statisztikai Hivatal kedden hozta nyilvánosságra, hogy előzetes adatok alapján euróban számolva idén júniusban a kivitel 3,1, a behozatal 2,6 százalékkal nőtt 2010 júniusához viszonyítva. Ez jelentős lassulást mutat a májusi 19,4 százalékos export és 14,6 százalékos import növekedést követően. Az előzetes adatok szerint az első félévi kivitel euró értéke 17,3, a behozatalé 15,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője elmondta, hogy a júniusi 615 millió euró külkereskedelmi egyenleg némileg elmaradt az általa várt 659 millió eurót.

Rámutatott: a júniusi ipari termelés előzetes statisztikai adataiból is látszott már, hogy a lassulás lehet az exportban, és mivel az export termékek import tartalma jelentős, ez hatással volt a behozatal alakulásra.

Míg korábban 6-7 milliárd euróra becsülték az éves külkereskedelmi többletet az idei évre, a jelentős világgazdasági lassulás hatására ez kisebb lehet, de továbbra is jelentős aktívum marad a külgazdasági forgalomban. A világgazdasági kilátások gyengébbé válnak, és mivel Magyarország jelentős mértékben függ a külpiacoktól, ezt a hatást az ország nyitott gazdasága megérzi - tett hozzá az Erste Bank elemzője.

Németh Dávid, az ING Bank elemzője is magasabb külkereskedelmi mérlegtöbbletet, mintegy 650 millió eurót prognosztizált. Mivel az export és az import közötti olló nem nyílik, ez azt mutatja, hogy továbbra sincs bővülés a belső fogyasztásban - jegyezte meg.

Az ING Bank elemzője elmondta: további lassulásra lehetett számítani a magyar külkereskedelemi mutatók alakulásában az Európából érkező gazdasági tendenciák alapján. Az import alakulására hatással van a fogyasztás alacsony szintje, illetve az, hogy a mérséklődő exporthoz kevesebb behozatal szükséges - fűzte hozzá Németh Dávid, aki szerint az idén továbbra is megmarad a külkereskedelmi többlet, amely egész évet tekintve GDP arányosan 6-6,5 százalék körül alakulhat, az export és az import dinamika között pedig 1-2 százalékpont lehet a különbség.