Sára Botond 83 nap ki nem vett szabadsággal rendelkezik, amely után bruttó 3,8 millió (nettó 2,53 millió) forintra jogosult - derül ki a kerület jövő csütörtöki ülésére készült előterjesztésből.

Sára Botondot 2018 július 8-án választották meg VIII. kerület polgármesterének, de korábbi alpolgármesteri jogviszonyából a ki nem vett szabadságokat átemelték, így már akkor 85 nappal rendelkezett.

Sára mellett Sántha Péterné leköszönő alpolgármesternek is jár szabadságmegváltás, méghozzá 87 nap, amelynek "értéke" bruttó 3,59 millió forint (nettó 2,39 millió).

Görhöny Ádám alpolgármesternek 31 napja maradt, ezért bruttó 1,31 milliót (nettó 873 ezer) kap majd az önkormányzattól.

A három városvezető összesen bruttó 8,7 milliót kap, amelyet még terhel mintegy 1,5 millió forint munkaadói járulék. Ezt a több mint 10 millió forintot az általános tartalékból fedezi majd az önkormányzat.

A városvezetők azért gyűjthetnek ilyen sok szabadságot, mert a közszolgálati tisztségviselőkre lazább szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. A szabadság kiadására vonatkozó igény például nem évül el egy polgármesteri ciklus alatt.

Lapunk nemrég írt arról, hogy T. Mészáros András Érd leköszönő fideszes polgármestere 160 nap szabadságot váltott meg, amelyért bruttó 7,33 millió (nettó 4,88 millió) forintot kapott az önkormányzattól.

A 24.hu pedig Balatonboglár újraválasztott polgármesteréről Mészáros Miklósról derítette ki, hogy 119 napja maradt bent, amelyért nettó 3,27 millió forintot lap.

Az RTL Klub arról számolt be, hogy Vattamány Zsolt, a VII. kerület volt polgármestere 2017-ben és 2018-ban egyáltalán nem vett ki szabadságot. A kerületnek így 118 napot kell kifizetnie, ez bruttó 5,5 millió forint.