A Világbank szerint is dübörög a magyar gazdaság

A Világbank emelte a magyar és a globális GDP-növekedési előrejelzését.
Domokos László, 2018. január 10. szerda, 10:29
Fotó: Reuters

A washingtoni székhelyű szervezet azzal számol, hogy a tavalyi 3,9 százalékos GDP-növekedés után 2018-ban 3,8 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2020-ban pedig 2,9 százalékkal nő a magyar gazdaság. A tavalyi növekedést 0,2 százalékponttal, az ideit és a jövő évit egyaránt 0,1 százalékponttal emelte a Világbank júniushoz képest.

Legfrissebb előrejelzésükben a júniusban várt 2,9 százalékról 3,1 százalékra növelték a világ idei várható gazdasági növekedését. A Világbank szerint jövőre 3 százalék, 2020-ban pedig 2,9 százalék lesz a globális gazdasági növekedés a tavalyi 3 százalék után - írta az MTI.

A világ vezető ipari országainak GDP-je 2,2 százalékkal nő az idén a tavaly júniusban várt 1,8 százalék helyett. A fejlődő országok esetében nem változtattak a 4,5 százalékos növekedési előrejelzésen.

A Világbank 2,2 százalékról 2,5 százalékra emelte az Egyesült Államok idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását, míg jövőre 2 százalékos gazdaság bővüléssel számol.

A szervezet sokat javított az euróövezet idei GDP-bővülési előrejelzésén: 1,6 százalékról 2,1 százalékra emelte, míg a jövő évit 1,5 százalékról 1,7 százalékra módosította.

Kína esetében csupán minimálisan változtattak az idei prognózison, 6,3 százalékról 6,4 százalékra, jövőre pedig változatlanul 6,3 százalék gazdasági növekedést várnak. Továbbra is 1,7 százalékos idei és 1,8 százalékos jövő évi orosz gazdasági bővüléssel számolnak.

Közép-Európa esetében a Világbank azt várja, hogy a tavaly 4,7 százalékos GDP-növekedés 3,2 százalékra mérséklődik 2020-ra, különösen Magyarország, Lengyelország és Románia gazdasági növekedése lassul.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2018.01.10 20:08

@666ORDOG666:
Sima matek...
A tárgyévi növekedés egy viszonyszám, ami az előző évi bázisán kerül kiszámításra.
Ha tehát van egy kiugróan jó év, akkor az jó. Ha a következő évben a növekedés "lassul" az nem feltétlenül rossz, hiszen azt az előző évi magas bázis alapján számolják.
A "csökkenés" tehát bizonyos fokig törvényszerű jelenség, nem az ellenség ármánykodása.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

666ORDOG666, 2018.01.10 19:37

@troll:
Kedves troll!
Miért nem figyelsz?
Az Illetékes Szaktársak csak ezt szeretnék.
Idézet:
Közép-Európa esetében a Világbank azt várja, hogy a tavaly 4,7 százalékos GDP-növekedés 3,2 százalékra mérséklődik 2020-ra, különösen Magyarország, Lengyelország és Románia gazdasági növekedése lassul.

VILÁGBANK
PROGNÓZIS
GDP
NÖVEKEDÉS

Ezek nem érvek , hanem jámbor óhajok.
Látja, nem látja, na látja.
Üdv:
Az Ördög személyesen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2018.01.10 14:14

3-4 % nem nevezhető dübörgésnek, inkább csak alsó-közepes növekedés.

sajnos ugyanakkor még így is szakadunk le a nyugattól, 2006 ban a magyar gdp/fő a német 31 % a volt, 2016 ban már csak a 29% a.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi2, 2018.01.10 12:31

Már a világbankot is elfoglalta a Fidesz.
Veszélyben a világdemokrácia
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html