A Strabag és a Swietelsky alkotta konzorcium 2014 tavaszán kezdte el az építkezést. Jelenleg az épületben és környezetében is az utolsó simításokat végzik, az év végére lényegében befejeződik a munka.

A 25 ezer négyzetméteres kutatóközpontban öt lézeres nagyberendezés működik majd, ezek közül az első jövő tavasszal érkezik meg Szegedre. Ezek összeszerelése, beállítása, párhuzamosan a laboratóriumok felszerelésével 2018 második feléig tart majd. Az intézet 2018 végén, 2019 elején pedig teljes kapacitással működhet.

A szegedi lézerközpontban háromszázan dolgoznak majd, közvetve pedig még több száz embernek adnak munkát. A kutatók, mérnökök, informatikusok toborzása folyamatosan zajlik - mondta Lehrner Lóránt. A külföldiek Szegedre csábítása mellett fontos feladatuknak tartják a kiemelkedő magyar szakemberek hazavonzását.

Az építkezéssel egy időben a tudományos munka is elkezdődött, a központ szakemberei már beadták első szabadalmaikat, megjelentek cikkeik, részt vesznek több európai kutatási programban és felvették a kapcsolatot a leendő felhasználókkal is.

A világon majd egyedülálló lézerberendezésekkel a többi közt az anyag- és élettudományok területén végezhetnek majd vizsgálatot a világ minden részéről érkező vendégkutatók - mondta az igazgató.

A két uniós cikluson is áthúzódó beruházás teljes költsége több mint 70 milliárd forint, ennek 85 százalékát fedezi uniós támogatás. A hazai önrész mellett a magyar kormány kötelezettséget vállalt a központ húszéves fenntartására is.