A 2003-tól Reál Véd-Delta Vagyonvédelmi Kft. néven működő társaság és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt. (a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelője) összesen 12 helyőrségben 17 objektum őrzés-védelmére kötött két szerződést. 2004 júniusában kilenc, tavaly decemberben pedig nyolc objektum őrzésére kötöttek megállapodást a vonatkozó céggel 2006-ig. A munkáért havonta bruttó 50 767 750 forintot kapnak a vagyonkezelő cégtől a laktanyák őrzéséért - tudta meg a Magyar Nemzet. A társaság ezenkívül a szocialista vezetésű angyalföldi önkormányzat tulajdonában lévő Angyalföldi Vagyonkezelő Rt.-től is kapott több megbízást. Bodrácska János 1994-ben alapított cége korábbi sajtóközlések szerint Kiss Elemér egykori kancelláriaminiszter ügyvédi irodájának megbízásával egy időben kapott felkérést a Malév biztonsági igazgatóságának átvilágítására is. Bodrácska János a Magyar Nemzet megkeresésére nem kíván nyilatkozni.