Ablakon kidobott pénz lehet a kisvállalatoké

Alapvető átalakítás nélkül fennáll annak a veszélye, hogy bármennyi pénz jusson is a kkv-k-nak, azok hatékonysága nem lesz egyértelműen kimutatható. A ugyanakkor tény: ezeknek a cégeknek a támogatása foglalkoztatási és gazdaságélénkítési szempontból egyaránt fontos.
F. Szabó Emese, 2010. június 24. csütörtök, 10:45

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke.

A kormány egyelőre homályos és kidolgozás alatt álló tervei szerint úgy kellene átalakítani az uniós források rendszerét, hogy sokkal nagyobb arányban részesülhessenek támogatásból a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k), ennek érdekében pedig akár a kiemelt és nagyprojekteket is felülvizsgálnák. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint egyelőre nagyon kevés az információ ahhoz, hogy megbecsüljék, mekkora összegről lehet szó. Csak annyi bizonyos, hogy a hátralévő időszakra 2500 milliárd forint szabad forrás áll rendelkezésre. Az azonban egyelőre teljesen bizonytalan, hogy ez mekkora összeggel egészíthető egyáltalán ki.

Csínján kell bánni azokkal a kijelentésekkel, amelyek arról szólnak, hogy még több pénz jusson a kkv-körnek, mert ez strukturális átalakítás nélkül nem fog sokat érni - véli egy lapunknak nyilatkozó tanácsadó. A jelenlegi struktúra arról szól, hogy minél több pénzt ki kell önteni a kkv-knak, ám ez pusztán a finanszírozásra szorítkozik.

A 2004-2006-os időszakról készített értékelések nem festenek egyértelmű képet arról, hogy mennyire voltak hatékonyak ezek a támogatások. Jóllehet tény, hogy a vállalkozások több beruházást tudtak végrehajtani, mint a kontrollcsoport, ám a megfigyelt időszakban nem sikerült egyértelmű növekedési hatásokat kimutatni, azaz a többletberuházások hatására a vállalkozások eladásaikat rövid távon nem tudták szignifikánsan növelni - áll az NFÜ által készített értékelésben, amely a kkv-k technológiafejlesztésére szolgáló programot vizsgálta.

Ez azt jelenti, hogy hasonló infrastruktúra mellett nem lenne több haszna annak sem, ha sokkal több forrás állna rendelkezésre. A megoldást egy teljesen átalakított struktúra jelenthetné, ahol nem klasszikus hatósági munka folyna, hanem ír mintára az intézményrendszer végigkísérné a vállalkozást egy komplex fejlesztésen. A fenntartható működéshez ugyanis szükségesek változtatások az esetek többségében a cégvezetésben, a működésben vagy akár az informatikában is. A mostani intézményrendszer erre alkalmatlan, de a szakértő szerint az átalakítás akár négy-öt hónap alatt megvalósítható lenne.

Jóllehet az elérhető publikus adatok szerint még 2500 milliárd forint lekötésére van lehetőség, ennek az összegnek komoly részére már előkészítés alatt vannak olyan projektek, ahol az előkészítési szakaszt is az EU finanszírozza - hívta fel a figyelmet az AAM Tanácsadó Zrt. Az átalakítás egyértelműen kívánatos a foglalkoztatási, gazdaságélénkítési potenciál növelése érdekében, de ehhez határozott politikai döntések is szükségesek, mert kevés az olyan forrás, amelyet érdeksérelem nélkül lehet átcsoportosítani.

Ilyen döntések nélkül már csak kevés forrás esetében lehet új célokat kitűzni. Ha ez már megtörtént, akkor azokat a programokat kellene preferálni a társaság szerint, amelyek a kkv-k számára jelentenek megrendeléseket, mert ennek a szektornak van a legnagyobb foglalkoztatási potenciálja. Ilyen támogatási cél például a lakóépületek, középületek energiahatékonyságát növelő beruházások támogatása, mert ez az építőiparon keresztül viszonylag rövid idő alatt jelentős foglalkoztatást generálhat, és fontos nemzeti cél az energiafüggőség csökkentése, amivel kapcsolatban jelentős nemzetközi kötelezettségeket is vállalt az ország.

Ami az ÚMFT átalakítását illeti, itt részben kötöttséget jelent a program célrendszere, amit teljesíteni kell az átalakítások után is. Ez a kötöttség ugyanakkor inkább csak egyes támogatási célokra értendő és nem stratégiai szintű. További kötöttségekkel kell számolni, ha az operatív programok közötti forrásátcsoportosítás válna szükségessé, mert ehhez hat-nyolc hónapos egyeztetési procedúra szükséges Brüsszelben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2010.06.27 19:26

Szlovák,ukrán,román adó+járulékszint
német banki kamatszint
EU források átcsoportosítása a vállakozoknak

kb. ez az abszolult minimum ami versenyképessé teheti a kis és középvállalkozásokat.

Emellé még jön a % körüli éves hiányszint ami azt jelenti, hogy az állam drasztikus leépítése nélkül nem lesz itt semmi..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sirásó, 2010.06.27 12:13

a hazai kkvnak az elsödleges problémája nem a pénzhiány, hanem a hatalmas sarcok miatti versenyképtelenség!
nevetséges, hogy elöbb megkopasztom öket, majd a tölük elvett pénzt visszaadom kölcsön formájában, azaz eladósítom öket.
a megoldás az lenne, hogy a kormány valóban végrehajtsa a "drasztikus" adó és járulékcsökkentést és kinához hasonlóan, megfelelő árfolyampolítikával segítené öket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Veczelin, 2010.06.25 11:14

De csak akkor, ha a közbeszerzési pályázatoknál és a támogatás odaítélésénél nem veszik figyelembe a piacképességet, és a magyar pályázók helyett a kínait helyezik előtérbe, mert csupán az árat veszik figyelembe!
Ha bekalkulálnák azt, hogy egy pályázat odaítélésénél hány munkahelyet biztosítanak, mennyire van hagyománya hazánkban annak az iparágnak, mennyire várja a piac azt a terméket, akkor egy sor pályázatot magyar cég nyerhetne. Példa erre az autóbuszok közbeszerzési pályázata. Nem tudom, most hol áll a dolog, de azt igen, hogy többszörös fellebezés után is az a kínai volt előnyben, amelynek a járműve nem tudta az előírt fodulási normát, de "majd a szállításnál olyan érkezik" ígéretre megnyerették vele a pályázatot. Egyszerű autószerelők véleményét is érdemes lenne meghallgatni a többi műszaki hiányosságok megismerése érdekében, ha már a jelenlegiek nem ismerik fel..
Hazánkban jelenleg három buszgyártásra alakult vállalkozásnak lenne rendelése - az Ikarusz hajdani vevői felől is, - ha el tudnának indulni.
Az sem volna baj, ha öt buszgyár lenne, ha munkahelyteremtő hatás lenne.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html