Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Előadásában kiemelte, hogy a vállalkozások kihívásnak, üzleti lehetőségnek tekinthetik a klímaváltozást. A köztársasági elnök emlékeztetett a Budapesti Víz Világtalálkozón bemutatott, a vízválság kezelését segítő kiemelkedő magyar innovációkra, megoldásokra. Úgy fogalmazott: érdemes kihasználni az ország helyzeti előnyét.

Magyarország, a klímabajnok

Magyarország 1990-hez képest 47 százalékkal növelte GDP-jét, ugyanakkor 7 százalékkal csökkent az energiafogyasztás és 32 százalékkal az üvegházhatású gázok kibocsátása. A világon 21 ilyen ország van - hívta fel a figyelmet Áder János. Hozzátette azt is, hogy 2000-hez viszonyítva is jelentős a hazai fejlődés, 29 százalékos a GDP-növekedés mellett 24 százalékos a szén-dioxid kibocsátás csökkenése. Áder János úgy fogalmazott, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai alapján "Magyarország klímabajnok".

A köztársasági elnök kiemelte: megépül a két új paksi blokk, emellett a következő 10 évben Magyarország megtízszerezi naperőművi kapacitását, így a megtermelt áram több mint 90 százaléka szén-dioxid mentes lesz.

Javítani kell az épületek energiahatékonyságát, 30 százalékos javulás szintén jelentősen hozzájárul a klímacélok eléréséhez - tette hozzá. A szén kivezetése megtörténik 2030-ra, a tömegközlekedésben pedig a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban elektromos buszok állnak majd üzembe a kormány döntése alapján - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Komoly ipari szerkezetváltás kell

Kitért arra is, hogy szükség lesz komoly ipari szerkezetváltásra, amelynek technikai feltételei részben adottak. A tervek között jelentős erdősítési program is szerepel. Magyarország az elmúlt 100 évben duplájára növelte az erdőterületek nagyságát, a jelenlegi 22-23 százalékos erdősítettséget szeretnék 30 százalékra emelni 2050-ig - ismertette a köztársasági elnök. Ezek egyike sem irreális célkitűzés, az intézkedések egy részéről már döntés is született. "Pénz és összefogás kell a tervek megvalósításához, de meg tudjuk csinálni" - mondta.

A köztársasági elnök a Nemzetközi Energiaügynökség legújabb elemzésének adatait felidézve elmondta, a párizsi klímaegyezmény ellenére tovább nőtt a szén felhasználása a világ energiatermelésében, ami kedvezőtlen hír. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az atomenergiára szükség van, csak nap- és szélenergiából nem lehet kielégíteni az egyre növekvő energiaigényeket, azért sem, mert az így megtermelt energia hosszú távú tárolása és hosszú távolságra szállítása még nem megoldott - fejtette ki a köztársasági elnök.