Áder János fontos bejelentést tett

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2017. december 16. szombat, 11:34
Fotó: MTI Fotó

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi tagja Martonyi János korábbi külügyminiszter, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.

Az alapítványt abból az összegből hozta létre Áder, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára. A kuratórium elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter lett.

Áder elmondta, hogy erős ösztönzést adott ahhoz, hogy végül klímavédelmi alapítványra fordítsák a pénzt, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcs után többen is biztatták a munka folytatására. Az pedig szerinte adta magát, hogy Martonyi Jánost is felkérje, mivel nemzetközi tapasztalata, jogi tudása és a téma iránti érdeklődése megkérdőjelezhetetlen. Hasonló okokból lett tag Vizi E. Szilveszter is, aki a tudományos világban meglévő kapcsolatai és a Friends of Hungary-ban szerzett tapasztalatai miatt vált érdemes a felkérésre.

A legtöbb globális kockázat közvetve vagy közvetlenül összefügg az emberi tevékenységgel, ezért indokolt azt vizsgálni, mit lehet tenni ezek megelőzésére. Felhívta a figyelmet arra, a klímaváltozás összefügg a természeti katasztrófákkal, terrorizmussal, migrációval. Kitért arra, biztos abban, az alapítvány segítségével hozzájárulhatnak a globális kockázatok, a klímaváltozás hatásainak leküzdéséhez - mondta el Martonyi a bejelentésen.

A magyar köztársasági elnök rég óta beszél a klímavédelem fontosságáról, mert szerinte katasztrófa jön, ha az emberiség nem lép időben. A népességnövekedés miatt 2050-re ötven százalékkal több élelmiszerre és harminc százalékkal több vízre lesz szüksége az emberiségnek, ami a környezet egyre nagyobb kihasználásával jár, nőhet a légszennyezettség és a károsanyag-kibocsátás.

A légkörben található széndioxid 50 százalékát nyelik csak el az óceánok és az erdők. A légszennyezés miatt 3,5 millió ember hal meg évente.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bahnsteig_Eins, 2017.12.16 15:21

@tarosPifta: "A tömeges fakivágás"

Pontosan. Kevés undorítóbb dolog van ennél a féregnél, aki majd' belefullad a krokodilkönnyeibe, annyira "aggódik" a környezetért, miközben mutyibandájával összekacsintva, összeröhintve irtják városi fáinkat és erdeinket, történelmünk legnagyobb természetpusztítását megvalósítva, környezetünket gátlástalanul felélve, miután minden mást már elloptak a mutyielvtársak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2017.12.16 13:29

áder objektive hiteltelen, hazug,eleve egy zászlóvivő pártkatona neakarja az egész országot képviselni, tényleg sorozatban írta alá a törvénysértő orbanista törvényeket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2017.12.16 13:00

Áder az én szememben hiteltelen.
És amíg szó nélkül tűri a fidesz fakivágásait, megdrágítják a napelemek, napkollektorok árát, betiltják a szélerőműparkot, tonnaszánra nyomják a papírt konzultációkra, addig számomra hazug is.
Aki valóban aggódik a környezetért, a klímáért, az nem plusz adóval sújtja a napenergia felhasználását, hanem támogatja is.
A tömeges fakivágás pedig szimbolikusan is a környezet rongálása, és a fidesz ezt nagyban végzi.
Szégyen, gyalázat ez a fidesz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html