Fontos határidőre figyelmeztetik az adózókat - már tart a visszaszámlálás

A számviteli és adózási szakembereket a december rengeteg kihívás elé állítja. Amellett, hogy december 12-ig és 20-ig el kell készíteni és be kell nyújtani a szokásos havi bevallásokat, további extra erőfeszítést követel, hogy egy igen jelentős számú adói kör számára december 20-ig ki kell egészíteniük az év során megfizetett adóelőlegüket a várható éves adókötelezettség összegére, és erről az eva kivételével bevallást is be kell nyújtaniuk - hívja fel a figyelmet az RSM Blog.
K. Kiss Gergely, 2018. december 18. kedd, 14:32
Fotó: Shutterstock

Az adófeltöltési kalkuláció sok esetben nem is olyan egyszerű, hiszen a vállalkozások egy része decemberben az év többi hónapjához képest extrém nagy forgalmat bonyolít a karácsonyi ajándékvásárlási láznak köszönhetően, vagy eredményét nagyban befolyásolja a forint árfolyamának alakulása, esetleg még bizonytalan, hogy egy megpályázott támogatást sikerül-e elnyernie - írja a tanácsadó cég blogján Vizer József adóigazgató.

A becslést azért fontos igen körültekintően elkészíteni, mert amennyiben a tényleges adatok tükrében elkészített éves bevallás alapján az adóelőleg-kiegészítés (megfizetés és bevallás) nem történt meg legalább 90 százalékos mértékben, akkor az adóhatóság a befizetett adóelőleg és a tényleges éves adó 90 százalékának különbözete után mulasztási bírságot szab ki.

Az adóhatóságok informatikai rendszereiknek köszönhetően viszonylag egyszerűen ki tudják szűrni a mulasztókat, így nem érdemes félvállról venni a kötelezettség teljesítését annak ellenére sem, hogy a bírság mértéke az eddigi 20 százalékról 10 százalékra csökkent. A kalkuláció időpontjában előre nem látható körülmények közül viszonylag kevés az, ami mentesíthet a szankció alól. A bírság alapjának számítása során:

  • az adóelőleg-kiegészítés esedékességének napján és a mérlegfordulónapon alkalmazott árfolyam különbsége alapján számított nyereségjellegű árfolyam különbözetet, valamint
  • az adóelőleg-kiegészítés napja és a mérlegkészítés időpontja közötti időszakban ismertté vált, adott üzleti évre elszámolandó, adóalapot képező támogatásokat lehet csak figyelmen kívül hagyni.

Nem célszerű a mulasztási bírság elkerülése végett jelentősen túltölteni az adóelőleget a tényleges adókötelezettséghez képest, hiszen ez akár likviditási problémához is vezethet. Az adózók ugyanis a visszajáró különbözetet csak az éves adóbevallás esedékességét követően tudják visszaigényelni az adóhatóságtól! - olvasható az RSM Blogon.

A feltöltési kötelezettséggel érintett adók

Társasági adó: Főszabály szerint azok a kettős könyvvitelt vezető belföldi adózók és külföldi vállalkozók, amelyeknek az előző adóévben az éves szinten számított árbevételük a 100 millió forintot meghaladta adóelőleg-kiegészítésre és az adóelőleg-kiegészítés bevallására kötelezettek az adóév utolsó hónapjának 20. napjáig. Az adóelőleg-kiegészítés mértéke a várható éves adókötelezettség.

Iparűzési adó: Azon iparűzésiadó-alanyok, amelyek társasági adóelőleg-kiegészítésre kötelezettek (tehát a megelőző adóévben az éves szinten számított árbevételük a 100 millió forintot elérte),egyúttal kötelezettek az iparűzési adóelőleg kiegészítésére és annak bevallására is.

Innovációs járulék: Függetlenül a társasági adóelőleg-kiegészítési kötelezettségtől, az innovációs járulék előlegének kiegészítése és bevallása az adóév utolsó hónapjának 20-ik napjáig minden olyan adózó számára kötelező, amely az innovációs járulék alanya.

Egyszerűsített vállalkozói adó: Az egyszerűsített vállalkozói adó alanyai kötelezettek a tárgy évben megfizetett adóelőleget december 20-ig a várható adó összegére kiegészíteni. Esetükben azonban könnyítés, hogy erről külön bevallás benyújtására nem kötelezettek.

Energiaellátók jövedelemadója: Az energiaellátónak minősülő szervezetek, amennyiben a megelőző adóévben az éves szinten számított árbevételük elérte az 50 millió forintot, kötelesek az adóévük utolsó hónapjának 20. napjáig adóelőlegüket kiegészíteni az adóévi várható fizetendő adó összegére, melyről bevallás benyújtására is kötelezettek.

HOZZÁSZÓLÁSOK