Az év utolsó hónapjában még több közepes cégnek nyílik meg a kiva választási lehetősége, miután mától az éves bevételre, illetve a mérlegfőösszegre vonatkozó belépési értékhatár ötszázmillió forintról egymilliárd forintra emelkedett.

Az adónem mellett döntőknek az értékhatár gyors kinövésétől sem kell tartaniuk, mivel a jövő évtől a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatár is nő, egyről hárommilliárd forintra.

A 2013-tól választható kisvállalati adó nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést, és több százezer forintos megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételére is jótékonyan hat. A PM szakértőinek számításai szerint ugyanis a tavalyi 22,5 milliárdos kiva-bevétel idén közel a kétszeresére emelkedhet.

A legkisebbek választhatják a kisadózók tételes adóját (kata). Jelenleg ez Magyarországon a legnépszerűbb adófajta, idén november elején át is lépte a háromszázezret a katások száma.

A bevételi adatok alapján a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót. 2017-ben 98 milliárd forintot fizetett be összességében a 240 ezer kisadózó. Idén a több mint 300 ezer érintett már majd' 125 milliárd forinttal növelheti a költségvetés bevételi oldalát.

Jövőre nemcsak a kivások bevételi határa nő, hanem a legkisebb vállalkozások áfamentessége is. Négymillió forinttal emelkedik: tizenkétmillió forint lesz. Az általános forgalmi adóban (áfa) az alanyi mentesség egy évre választható, vagyis ha valaki 2019-ben szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb december 31-ig ezt jeleznie kell az adóhivatalnak - írta közleményébe a pénzügyi tárca.