Az úgynevezett baleseti hozzájárulást öt éve vezették be és azóta az autósok a kötelező biztosításukban fizetik ezt a sarcot. A 2013-as bevezetésekor a költségvetésnek 25 milliárd forintja származott ebből, míg 2017-ben már 45 milliárd forintot szedtek be belőle. A baleseti hozzájárulás a kötelező biztosítás 30 százalékát teszi ki jelenlet és az autósokat terheli.

Az új javaslat szerint ezt a kormány 20 százalékra csökkentené és a továbbiakban a biztosítóknak kellene viselniük ezt a költséget. A baleseti adó változásának eredményeként az autósoknak ezer és 10 ezer forint közötti összeggel csökkenhetne az éves fizetnivalójuk - mondta az RTL Hiradónak Rácz István, a biztosítás.hu ügyvezető igazgatója.

Ha a parlament megszavazza, akkor a kedvezőbb szabályok január 1-től lépnének hatályba - közölte az RTL Hiradó kérdésére a Pénzügyminisztérium.

 

 

Képünk forrása: Shutterstock