Adócsökkentésekről döntöttek - a focisták biztos jól járnak

Örülhetnek az internet és a halbelsőség függők, ugyanis mind a két termék áfája 5 százalékra csökken a parlament döntése nyomán. A jövő évi adócsomag legnagyobb nyertesei 224,9 millió forintot kereső sportolók.
Papp Zsolt, 2017. június 13. kedd, 13:40
Fotó: Napi.hu

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány jövő évi adócsomagját, amelynek értelmében az internet, a hal és a sertésbelsőség áfakulcsa is 5 százalékra csökken 2018-ban. A képviselők 152 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 40 nem ellenében hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.

A parlament döntése nyomán a fizetővendéglátók a jelenlegi egy helyett 2018-tól már három lakásig vagy üdülőig választhatják a legegyszerűbb és a legnagyobb megtakarítást biztosító tételes átalányadó, amelynek összege szobánként évi 38 400 forint. Újdonság az is, hogy az ingatlant hosszú távon bérbeadóknak a jövő évtől nem kell az egymillió forintot meghaladó jövedelem után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetniük, csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót - írja az MTI.

Csökken az áfa

Az internet áfája további 13 százalékponttal csökken, jövőre 5 százalék lesz, amely a tárca korábbi számításai szerint mintegy 22 milliárd forintot hagy a lakosságnál és a vállalkozásoknál. A hal áfája 5 százalék lesz, amely a 3,5 milliárd forintos lakossági megtakarítás mellett a kabinet várakozásai apján jelentősen növelheti a rendszeresen halat fogyasztók számát is. Egy elfogadott módosító javaslat a sertéshús mellett a sertésbelsőségekre is kiterjesztette ezt a kedvezményes áfakulcsot. Tállai András adóügyekért felelős államtitkár korábbi közlése szerint utóbbi változtatás 2 milliárd forintos könnyebbséget jelent majd a lakosságnak.

A kormány szándékai szerint a betöltetlen orvosi praxisok újbóli betöltését segítheti az az új szabály, hogy nem kell személyi jövedelemadót fizetni, ha a praxisát eredeti jogosultként megszerző magánszemély adja azt el. Amennyiben az eladó a praxishoz ellenérték fejében jutott, az értékesítésből származó jövedelmét az eltelt idő függvényében csökkentheti, a szerzést követő ötödik évben pedig már nem kell adót fizetnie.

Kedveznek a sörfőzdéknek

Bővül a kisüzemi sörfőzdékre vonatkozó kedvezményezettek köre is, kitolják ugyanis a jelenlegi 8 ezer hektoliteres határt így már idén júliustól minden 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50 százalékos jövedékiadó-kedvezményt.

Eldőlt az is, hogy a vállalkozásoknak elég lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bejelentkezniük, nem kell külön az önkormányzatnál. Az adóhivatal a jövőben nemcsak a bejelentkezéshez szükséges adatokat továbbítja elektronikus úton az illetékes önkormányzatnak, hanem az iparűzési adóelőleg-kiegészítésről szóló bevallást is.

Nagyobb kedvezmények a munkavállalóknak

A munkáltató által adómentesen nyújtható mobilitási célú lakhatási támogatás mértéke a jövő évtől a foglalkoztatás első 24 hónapjában a minimálbér 40 százaléka helyett annak 60, a következő 24 hónapban a minimálbér 25 százaléka helyett 40, a következő 12 hónapban pedig 15 helyett 20 százaléka lesz.

Jóváhagyták azt a változtatást is, amelynek értelmében a tanulmányaik mellett kisadózóként vállalkozó nappali tagozatos hallgatóknak 2018-tól feleannyi közterhet kell fizetniük. Az érintett diákok ugyanis főállásúnak nem minősülő kisadózónak minősülnek, ezért a jelenlegi 50 ezer forint helyett az alacsonyabb összegű, havi 25 ezer forint tételes adót kell csak megfizetniük.

Jól járnak a jólkereső  futballisták

Változnak az áruszállításban dolgozók napidíj-elszámolási szabályai is, így már nemcsak a bérfuvarozást végző vállalkozások gépkocsivezetői, hanem a saját árut szállító cégek munkavállalói is igazolás nélkül levonhatják majd napidíjukból az adómentesnek minősülő napidíjátalányt.

Egy az eredetileg benyújtott adócsomaghoz érkezett módosítás révén 125 millió forintról 250 millió forintra emelkedik az a bevételi határ, amelynek eléréséig a hivatásos sportolók, edzők választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szerinti adózást.

Varga: 260 milliárd forint marad a családoknál
Az Országgyűlés által elfogadott adóváltoztatások hatására 260 milliárd forinttal csökkennek az adóterhek, ekkora összeg marad a magyar családoknál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adótörvények parlamenti végszavazását követően.
A "kormány azért tud nyugodt szívvel lemondani 260 milliárd forintról az adócsökkentések hatására", mert úgy érzi, hogy ezzel a gazdasági növekedést tudja erősíteni, tovább tudja a jövedelmeket növelni Magyarországon. Ezt az összeget a kormány otthagyja a családoknál, a gyermeket nevelő szülőknél, a vállalkozásoknál - jelezte.
Varga Mihály rámutatott: az a jó gazdaságpolitika, amely nemcsak a makrogazdasági számok javításában érdekelt, hanem abban is, hogy a családok jövedelme és megtakarítás nőjön.

HOZZÁSZÓLÁSOK