Bérből és fizetésből él? Ennek nagyon fog örülni

Magyarország évek óta szégyenpadon ül az Európai Unióban, mert magas a fizetések adóéke, a munkaadó teljes költségének és a nettó béreknek a hányadosa. A kormány korábban csak a családosok adóékét csökkentette, most a szociális hozzájárulási adó fokozatos kicsinyítésével a gyerektelenek is jobban járhatnak. Csakhogy fontos különbség a kettő között, hogy utóbbihoz a munkaadó jó szándéka is kell.
Szász Péter, 2018. július 23. hétfő, 11:31
Fotó: Napi.hu

Ha megvalósul az, amit a harmadik Orbán-kormány a 2016 végén megkötött hosszú távú bérmegállapodásban rögzített, és az egyik legnagyobb bérteher, a szociális hozzájárulási adó középtávon valóban 11,5 százalékra csökken, akkor hazai adóék megközelítheti az uniós átlagot - írja a 2019-es költségvetési jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hozzátéve, hogy ma még valóban nagyon magas az állami elvonás mértéke európai összevetésben.

Egy gyerektelen magyar dolgozó 2018-ban a havi bruttó 300 ezer forintos fizetéséből 199 500 forintot visz haza, a munkaadója pedig további 63 ezer forintot fizet az államnak. Ez azt jelenti, hogy a 363 ezer forintból 163,5 ezer forint megy az államkasszába több jogcímen. Az adóék a két összeg hányadosa, vagyis idén 45 százalék.

Ez 2017-ben 46,2, 2016-ban 48,4, azt megelőzően pedig 2011-től több mint 49 százalék volt. Korábban voltak magasabb értékek is, de az összehasonlítás nehéz, mert 2010-től megszűnt a progresszív adózás, és az alacsony jövedelműek jártak rosszabbul.

Az elmúlt években azért tudott csökkenni az adóék, mert a kormány úgy döntött, hogy a munkaadók által fizetendő legnagyobb teher, a szociális hozzájárulási adó (szocho) kulcsát mérsékli. Ez 2016-ban még 27 százalék volt, 2017-ben már csak 22, idén 19,5, jövőre pedig az év második felétől - vagy ha módosítják a megállapodást akkor már januártól - 17,5 lesz. Ennek köszönhetően az adóék a gyerektelenek esetében 44,1 százalékra mérséklődik.

Ha minden a terv szerint halad, akkor 2022-re a szocho 11,5 százalék lesz, amely 41,2 százalékos adóéket jelent majd minden más terhet változatlanul hagyva. Hogy az uniós átlag mennyi lesz 2022-ben azt nem tudjuk, de ha feltételezzük - az MNB ezt teszi a jelentésében -, hogy a tavalyi 40,5 százalék környékén marad, akkor a magyar bérteher a mostani magasan az átlag feletti szintről az átlagosra csökken.

A szochocsökkentés szépséghibája a dolgozók oldaláról nézve az, hogy ha a munkaadó nem hárítja át a saját költségeinek mérséklődését a dolgozóra, vagyis nem emeli a bruttó bért, akkor a nettó sem lesz nagyobb.

Egészen más a kép a gyerekesek esetében

Az MNB a gyerektelen átlagjövedelmet keresők mellet példaként hozta azokat a kétkeresős családokat, akik két gyereket nevelnek az egyik kereső az átlagbér 100 százalékát, a másik pedig a 67 százalékát keresi. A gyerekesek adóéke a családi adókedvezmény miatt eddig is sokkal alacsonyabb volt, mint a gyerekteleneké.

A példában szereplő családé tavaly például 37, idén 35,8 százalék, jövőre pedig 34,6. A szocho-csökkentést 2022-ig kivetítve az MNB 32,7 százalékos adóékkel számol, amely pedig már alacsonyabb lehet, mint az EU átlaga (hasonló családmodellekkel számolva).

Ebben az esetben még élesebben elválik egymástól a családi adókedvezmény és a szocho. Előbbi ugyanis a személyi jövedelemadót csökkenti, vagyis a dolgozó változatlan bruttó bér mellett is biztosan megkapja, utóbbi a munkaadóé.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2018.07.24 18:37

@atombandi:
"a videk nem fontos"

Ja, csak Pest (meg a városok) fontosak ugye?
Áruld már el nekem, mit ennél ha a vidék nem termelne?
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2018.07.24 18:19

@krix6:
tevedsz, a videk nem fontos, a mezogazdasag sem, a magyar mezogazdasag meg a leheto legrosszabb. draga es szart termel. az csak urban legend, hogy a fel vilagot magyarorszag eteti, meg a kommunizmosbol maradt rank, veled egyutt...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.07.24 16:10

@atombandi:
Te kripli élősködő, mihelyt pénzt kéne enned rájönnél, hogy a vidék mennyire fontos...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2018.07.24 15:20

@krix6:
nincs szukseg ra, amig nyugger hordak garazdalkodnak, amit egy motoros csapat is ket perc alatt tonkrezuz, addig van mit enni. te azt hiszed, hogy blokad al tudod venni pestet, parszaz felorult nyuggerrel? basszus meg az m5-os bejarataig sem tudsz kigyalogolni, mert messze onnan az utolso buszmegallo, te kripli eloskodo...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.07.24 13:38

@atombandi:
Vajon ott Pesten a pénzt is meg tudjátok enni?
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html