A kormány veszélybe sodorta a honvédség működőképességét, ezért az ágazatban érdemi modernizációra, versenyképes illetményekre és az állomány valódi megbecsülésére lenne szükség - vélte Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Szerinte a kabinet az elmúlt hét évben több mint 220 milliárd forintot vont el a honvédségtől, ennek következtében leépültek az ország katonai képességei. Az ellenzéki képviselő rámutatott arra, hogy az alapszintű illetményfejlesztés nem tudta vonzóvá tenni a fiatalok előtt a katonai pályát, így az ágazat már több mint 8 ezres létszámhiánnyal küzd. (Nyugdíj: nagy változások készülnek.)

Az LMP képviselője szólt arról is, hogy pártja a parlamentben újra benyújtja azt a javaslatát, amely 2025-re a GDP 2 százalékára növelné a honvédség költségvetését. Az LMP emellett ötödszörre is az Országgyűlés elé viszi a Honvéd Egészségpénztár károsultjait támogató indítványát - fűzte hozzá az MTI tudósítása szerint.

Demeter Márta kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, az LMP továbbra sem kíván részt venni abban a "szappanoperában", amelyet az ellenzék egy része folytat. Kijelentette, Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen igazi kihívója Szél Bernadett, a párt társelnöke, kormányfőjelöltje, aki egyedüliként kínál valós megoldásokat az emberek valódi problémáira.