Részben ezek az összegek adtak fedezetet az elmúlt nyolc év adócsökkentéseihez - mondta a lap szombati számában közölt interjúban a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) is irányító államtitkár emlékeztetett a feketegazdaság visszaszorítása érdekében hozott intézkedésekre. Kiemelte az online pénztárgépek 2014-ben elindult rendszerét, és elmondta, hogy ma már nagyjából kétszázezer online kassza működik az országban, a készülékek tavaly több mint 10 ezer milliárd forintnyi forgalomról küldtek adatokat a NAV-nak.

A 2015-ben elindított elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) révén pedig tavaly a NAV-hoz nagyjából 13 millió szállítmányról érkezett bejelentés, és az időközben módosuló szabályok miatt egyre kevesebb olyan jármű van, amely kikerülhet a hatóság látköréből - ismertette. (Perel a multi: százmiliárdokat bukhat el a magyar állam.)

Az online pénztárgépek rendszere és az ekáer már az első két évben 400 milliárd forintot hozhatott az államkasszának - írta a lap.

Fotó forrása: Shutterstock