Áfacsökkentéssel sem lesz olcsóbb a kenyér

Alapvető élelmiszer a kenyér, ezért ennek a terméknek, illetve termékcsoportnak csökkenteni kellene az áfáját - ezt szorgalmazza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen a Magyar Pékszövetség. Septe József, a Pékszövetség elnöke az InfoRádiónak azt mondta: az áfa csökkentésével tisztulna az ágazat, de a kenyér nem lenne olcsóbb.
Szász Péter, 2017. május 15. hétfő, 17:58

"Végeztünk egy felmérést, megkérdeztük az embereket, hogy mit tartanak alapvető élelmiszernek. A megkérdezettek 95 százalékánál a kenyér szerepelt az első helyek egyikén" - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Pékszövetség elnöke.

"Mi is azt gondoljuk, hogy a kenyér az egyik legalapvetőbb élelmiszer. Ezért szorgalmazzuk, hogy öt százalék legyen a kenyérféleségek áfája is, ami a sütőipar, a kereskedelem és a fogyasztók szempontjából egyaránt nagyon fontos lenne" - tette hozzá.

A szövetség úgy véli, hogy a kenyér teljes termékpályáján érvényesülnie kellene 2018-tól ennek a csökkentésnek, tehát szeretnék, hogy a liszt és a kenyérféleségek áfája is 5 százalék legyen. "Ennek eredményeként nagymértékben tisztulna a gazdaság, a sütőipari ágazat. A fekete vagy szürkegazdaságban dolgozó vállalkozások talán megfontolnák, hogy öt százalékos áfánál nem érdemes így ténykedniük, ezáltal nagyobb lenne az állam felé befizetett áfa és adó mértéke".

Éppen a sütőipar volt egyébként az első, amely az agrárgazdasági kamarával közösen kidolgozta az öt százalékos áfa-kulcsra vonatkozó lehetőséget az élelmiszeriparban. Azt is kijelentette ugyanakkor, hogy Magyarországon a kenyér ára ennél lejjebb már nem kerülhet. "Ha ennél lejjebb mennének az árak, a sütőipari ágazat gyakorlatilag egy az egyben összeomlik".

Nagy dobásra készül az Aldi. Olvassa el kapcsolódó cikkünket.

HOZZÁSZÓLÁSOK